A hétvége végleg
bebizonyította, hogy egyrészt univerzumunk a naaagy gasztrofesztiválok korát éli,
másrészt pedig azt, hogy ezek márpedig mindenhol egyformák. Azt is mondhatnánk,
hogy sör-sajt-kolbász-palacsinta- és lekvárfesztivál, vagy ezek valamely
keveréke.
A munkából fakadó
kötelezettségeim, valamint a nagy tömeg miatt sem sok időm, sem sok türelmem
nem volt a helyitermék-biogasztro-fesztiválban sétálgatni, de az alábbi
megállapítások azért megfogalmazódtak, amelyeket a világ bármely pontján
megrendezhető hasonló edemények vezérfonalaként ajánlok szeretettel:
No1. A
kenyérlángos egy világszinten univerzális képződmény. Hála Istennek. Ha
honvágyam lett volna, bedobhattam volna egyet itt is, azzal a különbséggel,
hogy itt VikingPizza elnevezéssel futott (bármi, amit helyi specialitásként
kívántak aposztrofálni, az a viking- előtagot kapta), és volt céklás verzió is,
amit, be kell vallani, még sehol máshol nem láttam. De az most már biztos, hogy
Jézus az utolsó vacsorán ennek az éteknek az ősi változatával kínálta az
apostolokat.
No2.
Palacsintának lenni kell. A gofritól a tarkedliig bármilyen verzióban
(utóbbinak a neve kis hazánkban szintén sokféle változatban él, én most egyet
sem tudok ezen kívül, de aki tudja, kommentelje be).
No3. A sajt is
kötelező. Nagy, öreg, kicsi és friss, fűszeres és natúr verzióban, lehetőleg
kóstoltatással egybekötve.
No4. A lekvár
elképesztően nagy érték. Bármilyen változatban, összetételben, csomagolásban,
fűszerezéssel eladható. Ha majd nagyon ráérek, én is lekvárokkal fogok
foglalkozni.
No5. A helyi
termék divatos, legyen szó helyben termelt gyümölcstől kezdve a viking-pestón
át a biokolbászig. Fesztivál keretben legalább nyolcszoros áron eladható (ehhez
csak annyit, hogy látva és kóstolva azokat az almákat és ringlószilvákat,
amelyek helyi termékként elképesztő áron eladásra kerültek itt, összeszorult
szívvel emlékeztem a nagymama kertjében kihalt ringlófára, amiről
gyerekkoromban végtelensok szilvát ettem nyaranta, meg azokról a nyári
almákról, amelyeket a szomszéd Keresztannya (nem volt a keresztanyánk, de
valamiért mindenki így hívta) kertjéből kaptunk kilószámra és NEM ettük meg,
mert savanyú volt – ezeknek hihetetlenül megnőtt az értéke egy kóstolásnyi idő
alatt.
Bónusz, ami helyi
különlegesség:
Ha egy olyan
országban rendezel sörfesztivált, ahol egyébként nem olcsó az alkohol és az
emberek ritkán isznak, de akkor berúgnak csúnyán, akkor tervezd úgy, hogy 8-kor
záróra, és így a 6 óra körül kezdődő kedvesen részeg fázisban indulnak még haza
az emberek. Ez egy nagyon okos fogás szerintem.
Bónusz2, ami
talán nyugat-, talán nagyváros-specifikus:
A gyerekeknek
szánt élmény-fejőgép trendi. Erről nem bocsátkoznék hosszas elemzésbe,
beszéljenek inkább a képek.
