A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztro. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztro. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 10., kedd

Gasztrofeszt

A hétvége végleg bebizonyította, hogy egyrészt univerzumunk a naaagy gasztrofesztiválok korát éli, másrészt pedig azt, hogy ezek márpedig mindenhol egyformák. Azt is mondhatnánk, hogy sör-sajt-kolbász-palacsinta- és lekvárfesztivál, vagy ezek valamely keveréke.
A munkából fakadó kötelezettségeim, valamint a nagy tömeg miatt sem sok időm, sem sok türelmem nem volt a helyitermék-biogasztro-fesztiválban sétálgatni, de az alábbi megállapítások azért megfogalmazódtak, amelyeket a világ bármely pontján megrendezhető hasonló edemények vezérfonalaként ajánlok szeretettel:

No1. A kenyérlángos egy világszinten univerzális képződmény. Hála Istennek. Ha honvágyam lett volna, bedobhattam volna egyet itt is, azzal a különbséggel, hogy itt VikingPizza elnevezéssel futott (bármi, amit helyi specialitásként kívántak aposztrofálni, az a viking- előtagot kapta), és volt céklás verzió is, amit, be kell vallani, még sehol máshol nem láttam. De az most már biztos, hogy Jézus az utolsó vacsorán ennek az éteknek az ősi változatával kínálta az apostolokat.

No2. Palacsintának lenni kell. A gofritól a tarkedliig bármilyen verzióban (utóbbinak a neve kis hazánkban szintén sokféle változatban él, én most egyet sem tudok ezen kívül, de aki tudja, kommentelje be).

No3. A sajt is kötelező. Nagy, öreg, kicsi és friss, fűszeres és natúr verzióban, lehetőleg kóstoltatással egybekötve.

No4. A lekvár elképesztően nagy érték. Bármilyen változatban, összetételben, csomagolásban, fűszerezéssel eladható. Ha majd nagyon ráérek, én is lekvárokkal fogok foglalkozni.

No5. A helyi termék divatos, legyen szó helyben termelt gyümölcstől kezdve a viking-pestón át a biokolbászig. Fesztivál keretben legalább nyolcszoros áron eladható (ehhez csak annyit, hogy látva és kóstolva azokat az almákat és ringlószilvákat, amelyek helyi termékként elképesztő áron eladásra kerültek itt, összeszorult szívvel emlékeztem a nagymama kertjében kihalt ringlófára, amiről gyerekkoromban végtelensok szilvát ettem nyaranta, meg azokról a nyári almákról, amelyeket a szomszéd Keresztannya (nem volt a keresztanyánk, de valamiért mindenki így hívta) kertjéből kaptunk kilószámra és NEM ettük meg, mert savanyú volt – ezeknek hihetetlenül megnőtt az értéke egy kóstolásnyi idő alatt.




Bónusz, ami helyi különlegesség:

Ha egy olyan országban rendezel sörfesztivált, ahol egyébként nem olcsó az alkohol és az emberek ritkán isznak, de akkor berúgnak csúnyán, akkor tervezd úgy, hogy 8-kor záróra, és így a 6 óra körül kezdődő kedvesen részeg fázisban indulnak még haza az emberek. Ez egy nagyon okos fogás szerintem.

Bónusz2, ami talán nyugat-, talán nagyváros-specifikus:

A gyerekeknek szánt élmény-fejőgép trendi. Erről nem bocsátkoznék hosszas elemzésbe, beszéljenek inkább a képek.