TEDx

Amióta találkoztam vele, teljes lelkemmel szeretem az egész TED - gondolatkört, tulajdonképpen ezt a módot látom alkalmasnak arra, hogy a "maivilág" tempójában juttasson el tudományos felfedezéseket, és izgalmasan új megközelítéseket a széles köztudatba. Nem csak agytól agyig, hanem akár szívtől szívig is.

Használom oktatásban, saját tanulásomban, tréningeken.

 

És nagyon hasznosnak, szemléletformálónak tartom azt az előadásmódot is, ahogy a TED-előadók bemutatják a saját felfedezéseiket, elméleteiket, szenvedélyüket, üzenetüket. Azt gondolom, hogy felkészülni egy ilyen elkőadásra nem kis önismereti "séta" is, hiszen meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy a te üzeneted miért olyan TÉNYEG NAGYON FONTOS a világnak, mit változtat a világ menetén.

 

És mindig is nagy vágyam volt, hogy eljussak egy konferenciára - bár Magyarországon lett is volna lehetőségem, de valahogy az élet máshogy alakult.

Most viszont, ezüsttálcán jött az új esély a szombati TEDx Bergen konferenciával, nem is gondoltam volna, hogy még a majdnem-elfelejtett szakmai álmaim is megvalósulnak majd ez alatt a négy hónap alatt.

 

Bergen egy nem-olyan-nagy-város, ezért aztán az elmúlt egy hétben az lehetett az érzése az embernek, hogy MINDENKI a TED körül zsong, örül, jegyet vásárol, hitetlenkedik, stb. Mintha az olimpiára készülnénk. Jó volt ezzel lépten-nyomon találkozni. És benne lenni is. Sok fiatal, lelkes, alázatos szervező, ügyes moderátor, akivel utána a kicsi-világnak, és az új egyetemi ismeretségeknek köszönhetően, a háttérben, öltöny nélkül, fáradtan hazabaktatva is össze lehet futni.

 

 

 

Maga a konferencia tartalmilag sokféle érzést hozott:

• hogy mára már mindenki arról beszél, hogy az oktatási rendszerben RADIKÁLIS változások szükségesek, s néhányan már ki is találtak ezt-azt, ami részben hoz megoldásokat
• hogy a világ többi része is arról beszél, amiről mi (értve ez alatt a saját szakmai köreimet) már évek óta beszélünk
• hogy alternatív iskolákórl beszélni (Waldorf, Montessori, Summerhill) még mindig (!) újdonság
• hogy lassan már kezd közhellyé válni a "találd meg a szenvedélyed és boldog leszel!" üzenet, de még mindig hat
• hogy "a pénz ott van mindenhol, csak meg kell találni a hozzá vezető utat" - üzenet is kezd közhellyé válni.

Ami nekem újdonság volt, hogy a google már teszteli az ön-vezető autóját (ahol Öbn csak utas, a kocsi vezet), és egy kedves reklámfilmmel promózzák (slusszpoén a végén).

 

 

 

 

Emellett:

• jó úgy itt lenni, hogy 1 hónap után már összefutok ismerősökkel véletlenül is
• a TEDx konferencia műfaja, stílusa továbbra is szerethető
• beszélgetni jó.

 

Off

Megnéztem kicsit a blog statisztikáját, hogy kiderüljön, érdemes-e írnom.
És honnan olvasnak a letöbben? Indonéziából.
Komolyan. KI AZ?
fel akarnak várásolni?

válaszokat magánban, kommentben, brainstorming-stílusban
várom.

Nyelvek

Már egy ideje figyelem, ahogy az inkább-nyugdíjhoz-közeli korú, kicsit szorongós, amerikai származású (romantikus módon Norvégiába házasodott) háziasszonyunk, aki önkéntesként kezdte karrierjét, de ma már főállásban dolgozik itt, kifejezi a norvég honfitársaknak és látogatóknak, hogy nem beszéli a nyelvüket.

„Jeg snakker ikke norsk” – mondja, ami annyit jelent, hogy nem beszélek Norvégul. Erre legtöbbször azt a kedves választ kapja, rövid csend után, hogy dehogynem, ezt a mondatot is milyen tökéletesen mondtad.

A téma, ami igazán foglalkoztat ennek kapcsán, az a pillanatnyi csendben rejtezik.

Mielőtt még beszélgettem volna vele erről, az érkezésem utáni pár napban én magam gondolkodás és felkészülés nélkül, leginkább ösztönből, az „English, please!” – mondattal kezeltem ugyanezt a problémát.

Aztán amikor kicsit átgondoltam, rájöttem, hogy a különbség a kettő között annyi, hogy az ő verziója arról beszél, hogy mit nem csinál, az enyém meg arról, hogy mit szeretnék kérni ahhoz, hogy értsük egymást. Abba most nem mennék bele, hogy az egyik alá-fölérendelődést közvetít, a másik meg partnerséget, inkább a hatékonyság oldalról közelítem meg: az én verzióm után nincsen bizonytalan csönd, mivel itt mindenki beszél angolul, ezért azonnal átváltanak.

Aztán, miután ezen elkezdem elmélkedni és figyelni magam, és beindult bennem némi önvád, hogy ejnye-bejnye miért is nem akarok legalább egy mondatot megtanulni az ő nyelvükön, amikor az ő országukban élek (erről még később), szintén tudattalanul átváltottam a „Sorry, I speak only English” – verzióra, ami szintén eléri a kellő eredményt, kis udvariaskodással körítve. Addig csináltam ezt, míg egyszer egy nagyobb társaságban G, a litván származású önkéntesünk (róla szintén később) mások előtt könnyed stílusban rám pirított, hogy dehogy only, hiszen tudok még magyarul és szlovákul, értem a csehet meg kicsit spanyolul is, akkor mit mondom, hogy only. Igaza van ugyebár.

Úgyhogy mostantól vissza is váltok az eredeti és ösztönös English, please! -re. Hiszen, mint ezt korábban is tudtam, az emberek legnagyobb részének nem jelent gondot átváltani. És bár látom, hogy más ösztöndíjasok mennyire igyekeznek elsajátítani a nyelvet, nekem a kezdetek óta az van berögzülve a fejemben, hogy itt teljes mértékben el tudok boldogulni az angollal, és négy hónap alatt különben is csak akkor tudnék látványos eredményeket elérni, ha nagyon a nyelvtanulásra lennék fókuszálva. És – sajnos, vagy nem sajnos – nem erre vagyok.

Hajók

Fontos nekem a víz. Hogy a helyen, ahol élek, legyen valami élő víz. Leginkább folyó. Vagy tenger. Vagy tó. Ebben a sorrendben. Ha egy új városba keveredek, az első, amit keres magától is a tekintetem: hol folyik itt a folyó.

Komárom-Budapestiként távoli balatoni rokonsággal, ezen semmi meglepő nincs. Mint ahogy azon sincs, hogy odavagyok a hajókért. Komáromiként, két „hajógyári” szülővel, az ereimben csörgedezik ez. Egészen korai emlékeim vannak arról, ahogy édesapám meséli, hogyan helyezik egy hatalmas sín-szerkezeten vízre a frissen elkészült hajókat, és ma is valami vallásos áhítat fog el, ha arrafelé járok. Egészen lenyűgöző, azok az óriási szerkezetek, gyönyörű színek, a víz meg a szél ősereje, odavagyok ezekért. Eddigi legnagyobb élményem hajógyár ügyben Göteborg volt, ahol szintén Európa valahányadik legnagyobb hajógyárát volt szerencsém látni nem túl messziről. Vérpezsdítő érzés, mások szerint enyhén perverz öröm.

És itt, most, minden reggel, amikor befelé vezet a munkahelyre az utam, amelyet egyik oldaláról az erdő, másik oldaláról a kikötő övez, minden reggel örömünnepben, isteni képeslapban, kedves meglepetésben lehet részem, amikor az út egy bizonyos pontján először bukkan fel az a hajó, ami aznap reggel épp kikötött. Óriási luxushajók, elképesztő haditengerészeti vitorlások, minden van. És szeretem ezt a játékot: találgatni, vajon ma ki és honnan érkezett.

Amikor a Statsraad Lehmkuhl jött, azt reggel még csak távolból láttam, aztán itt volt egész hétvégén. Aztán másnap arra sétáltam a kikötőben, közelről nézve alig tudtam elszakadni tőle. A világ egyik legnagyobb vitorlása, rengeteg árboccal, rejtélyesen húzódó kötelekkel, gyönyörűszép formákkal. Lélegzetelállító.

Ne használj SWOT-ot!

Ma, meg még néhány napon át a Business Bootcamp elnevezésű rendezvény-tréning-ws résztvevőit látjuk vendégül a házban. Szimpatikusak, lelkesek, etetjük őket a helyi Bastantból (a helyi Leves) hozott finom ebéddel, satöbbi.

Mivel az esemény norvégul zajlik, ismét csak néhány dolgot kapok el,
de a mai nap mondása a következő:

- Van itt még valaki közöttetek, aki SWOT analízist használ az üzleti tervezésben?
- (kezek a magasba)
- akkor HAGYJÁTOK ABBA!

Hogy miért? Azért, mert vannak sokkal dinamikusabb, gyorsabb, a világ menetéhez gördülékenyebben igazodó üzleti tervezési eszközök.
És ugyanezen okból kifolyólag nem érdemes hozzú távú üzleti terveket sem írni. Mert évekig írod, és mire elkészülsz vele, megváltozik a világ, aztán kezdheted az egészet elölről.

Aztán a nap többi részét ilyen-olyan lean módszerek tanulmányozásával töltik.

Bergen Brainstorm

Egy egyetemistáknak szóló, fenti címen zajló rendezvényen vettem részt múlt hét pénteken (!) este (!).

Összejönnek a kis egyetemisták, tartanak egy rövid szessönt az innovációról, aztán egy másikat az agyunk bekapcsolásáról, aztán csoportokra oszlanak és uccu neki a kreatív problémamegoldásnak, az olyasmi kérdésekre, mintpéldául mit csináljunk itt Bergenben ezzel a rengeteg esővel, valami olyat, ami üzleti és társadalmi hasznot is hoz.

Örömteli volt látni, hogy eközött a rendezvény között és a hazai, hasonló kaliberű, egyetemi szervezésű rendezvények között nincsen fényévnyi különbség.

Lelkesek, egyetemisták, bakiznak, komolykodnak, vicceskednek, krétával írnak a táblára, tükörként használják az iphone-jukat, lelkesednek, ismerkednek, kreatívkodnak.

És kicsit kiábrándító volt azt látni, hogy (az egyébként szintén egyetemista) szerveztők SWOT meg PESTEL analízist tanítanak a résztvevőknek a kreatív folyamataikat segítendő.

Madárkák

Először örültem, mert azt hittem, hogy Bergenben nincsenek galambok.
De aztán láttam, hogy csak el vannak kerítve.

A FLU

Pár napja kezdték el mondogatni,
hogy szeptember, általánosan és kivétel nélkül, mindenki számára a nátha és megfázás hónapja.
mert az időjárás változik
mert a sok eső
mert az iskolában nagy baktérium-csere megy
satöbbi satöbbi.

és én harcosan hittem benne, hogy nem fogom elkapni.
hát tévedtem.

de nem is ez az érdekes,
hanem inkább az, ahogy az emberek hozzá viszonyulnak.
elképesztően és végkimerültségig ki tudnak készülni egy kis takonytól,
és aki háromnál több zsebkendőt elfogyaszt egy nap,
az már jobbnak látja otthon maradni és kifeküdni.

valamint
az itt a rendszer, hogy munkahelyről is
3 napig orvosi igazolás nélkül otthon maradhat az ember,
ha akar.

Vállalkozói készségek az oktatásban. Az országos hálózat stratégia-alkotásának rövid története egy magyar szemszögéből

A főnök bejön, elővesz egy óriási flichartot, néhány színes tollat, meg egy köteg színesre nyomtatott dokumentumot. Ír, olvas, rajzol, gondolkodik.

- Min dolgozol éppen?
- A Fiatal Vállalkozók Norvégiában nevű szervezet vezetője jön hozzám nemsokára, jövő héten facilitálok nekik egy stratégiaalkotó folyamatot, ami arról szól, hogy a vállalkozói készségek fejlesztése hogyan legyen beépítve az oktatási rendszerbe. Legutoljára júniusban dolgoztam velük, akkor itt volt a teljes országos hálózat, most csak a board lesz, nagyon előremutatónak és konkrétnak kell a munkának lennie. Átnéztem az eddigi anyagaikat és nagyon tisztán le vannak írva a vízióik, az értékeik, minden le van dokumentálva, magam sem csináltam volna jobban.
- Hm.
- Mivel az előző stratégiai időszakban az történt, hogy egy ember írta meg a stratégiát és a többiek kezébe adta, hogy ez lesz, most nagy figyelmet fordítanak arra, hogy bevonjanak mindenkit.
- És a kormányzattal, oktatásügyi minisztériummal össze vannak kapcsolva?
- Abszolút. Oktatási minisztériummal, a gazdasági minisztériummal, nagyvállalatokkal, ... Ez most nagyon jól megy Norvégiában, egészen sajátságosan.

... és így tovább. És közben szuperjól kidolgozott, szuper-áttekinthető stratégiai anyagokat lapozgat, amelyek mind arról szólnak, hogy hogyan épüljön be a vállalkozói attitűd fejlesztése az oktatásba.
Így kéne ennek mennie. A fiatal vállalkozók jönnek, meggyőzik a kormányzatot, hogy a témájuk fontos, kiépítenek egy országos tanácsadó-hálózatot, elmennek iskolákba, tréningezik a tanárokat (akik egyébként motiváltak is erre), majd pedig a tanárok a diákokkal dolgoznak.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Global Entrepreneurship Week

November 18-tól 24-ig.
Erre készülünk, mármint a saját programunkra a Global Weeken belül.
Az én aktuális feladatom, hogy összerakjam a HUB heti programját.

De ne szaladjunk a dolgok elébe, egyelőre inkább csak nézzük meg, mi is ez az egész.

 

Még több info itt.

Közép-Kelet-Európa

Megtartotta előttem a nagy templom még nagyobb fa-ajtaját, kiengedett rajra, rám mosolygott, és azt kérdezte:

– Te nem vagy norvég, ugye?

– Nem. Te meg nem vagy evangélikus – válaszoltam.

Aztán megállapítottuk, hogy mindketten római katolikusok vagyunk és ő cseh én meg szlovmagy. A beszélgetést angolul folytattuk, és néhány perc séta alatt megtárgyaltuk, hogy milyenek az itteni templomközösségek, az itteni erasmus-életet, a város milyenségét, a párkapcsolat vs tér-idő-távolság kérdéseit, valamint azt, hogy ha szeret az ember egy férfit, akkor „ki tudja-e imádkozni” a megtérését.

Aztán elkértem az e-mail címét, és onnantól, hogy kimondta a becenevét a címben, automatikusan csehszlovákra váltottunk. Búcsúzásként még mondott valamit arról, hogy hogyan érzett rá, hogy én valami hozzá közeli helyről származom, és megállapítottuk, hogy látjuk még egymást.

Szép, szép.

Az Eső

Az esővel való barátkozásom kezdete még a Jersey időkre tehető, amikor azt láttam mindenkitől, hogy SEMMIT sem változtat az élet menetén, ha esik. A gyerekeket vízálló ruhába öltöztetjük, viszünk esernyőt, és megyünk a dolgunkra. Legfőképpen pedig nem szomorkodunk.

Aztán a cserkésztáborok ugye.

Aztán pedig a felkészülés az ide érkezésre. Még a norvég nagykövetasszony is ezt fogalmazta meg egyetlen tanácsaként Bergennel kapcsolatban, hogy hozzak esernyőt, mert itt minden nap esik.

Tényleg. Minden. Nap. Esik. És a szél is fúj hozzá, ennek eredményeképp az idő egy részében vízszintesen esik (bár a lakótársak szerint ez semmi ahhoz képest, ahonnan ők jönnek, mert ott szó szerint elvisz a szél, két kézzel kell kapaszkodni az esernyőbe, és minden irányból jön a víz).

Szóval tudtam, hogy esni fog. Van is nálam mindenféle gumicsizma, vidámszínű esőkabát, szivecskés esernyő és egyéb cukiságok. De ezek klasszikus változatáról meg kellett állapítanom, hogy fölöslegesen vízhatlanok, mert ha a levegőt se engedik át, akkor 4 lépés után úgyis teljesen leizzad bennük az ember, tehát belülről is jön majd a víz (annyi különbséggel, hogy az kicsit melegebb, mint az eső).

Van megoldás, persze. Vagy átvált az ember hi-tech túracuccra, ahol átfúj a szél, de nem jön át a víz, vagy megszokja önnön konstans ázottkutya-szagát.

Van előrehaladás is. Az első napokban még kedvem lett volna megkérdezni azokat, akik szakadó esőben futották épp le mellettem a napi futás-adagjukat, hogy egyáltalán hogy jut eszükbe, de ma már tudom a választ. Fölösleges várni, hogy jobb lesz. Mert nem lesz jobb. És egyébként is. Az eső legalább hűsít futás közben.

Rengeteget lehet tanulni a norvégok esőhöz való hozzáállásából. És tényleg. A víz jó.

 

 

Vízdíj

Beszélgetés lakótársakkal, a rezsi várható értékéről.

- Lányok, tudjátok, kb mennyi lesz a rezsi? Áram, vízdíj, ilyenek…

- Nos, itt nálunk sokat esik. Ezért a vízért nem kell fizetni.

Elsőmagyar

Tegnap megvolt az első, élőben, véletlenül magyarokkal találkozós élményem Bergenben.
Egy bankszerű helyen, ültek és beszélgettek egy várakozóasztalnál. Két férfi.
Mivel úgy tűnt, nagyon bele voltak merülve, és egyébként is lakásvásárlásról, valamint a kiöregedett playmate-ek megélhetési forráslehetőségeiről diskuráltak, nem mentem oda hozzájuk á-helló-magyarok felkiáltással csivicseverészni.

Az vesse rám az első követ, aki csak akarja.

Van, ami mindenütt ugyanolyan...

Kíváncsi vagyok, mikor találkozom majd a pánsípos indiánokkal.
Szerintem legkésőbb karácsonyra megérkeznek ők is.

Gimisek

Jött ma egy osztálynyi középiskolás megnézni a HUB-ot.
Először úgy gondoltam, hogy nem jövök be, amikor itt lesznek, mert a nagy nyüzsiben nem lehet majd dolgozni.
De aztán észbe kaptam, hogy hát hiszen ez a kedvenc korosztályom, másrészről meg Esemény van a házban, és ott mindenképp ott kéne lennem.

Végül találkoztam velük egy rövid időre. És hát kellemesen ért a tapasztalat, hogy a középiskolások itt is olyan széparcú, néhol unott, néhol huncut, nagynő-nagycsávó berendezkedésben játszanak, mint otthon.
És a "van-e kérdés?" kérdésre itt is azok a zavart mosolyok jönnek, mint az otthoni középiskolások körében.

Kormányváltásová

Tegnap voltak a választások Norvégiában (micccsoda időzítés!)

És - láss csodát! - kormányváltás történt: jobboldali kormánykoalíció jövel NŐI (!) miniszterelnökkel.
Tegnap este a lakótársakkal vártuk az eredményeket (akik örülnek)
ma délben a HUB-ban diskurálunk a jövőről (itt teljes az elkeseredettség, elsősorban a klímaügyek és a bevándorlók, az útépítés vs tömegközlekedés-fejlesztés és a keresztény-konzervtív-nacionalista hatalom veszélye miatt).

Mindezeket, elégséges tudás hiányában nem elmezném részletesen,
de nézzetek youtube-videókat norvég női politikusokról, egyszerűen döbbenetes (majd keresek én is, ha lesz időm, persze).

Mondom a lakótársaknak, hogy áá, ezek a norvég női politikusok nélkülöznek minden jólneveltséget és visszafogottságot a színpadon...
Mire ők, hogy á, igen, ha nőként labdába akarsz rúgni, nagyon határozottnak kell lenned. Itt a nők sokkal inkább mennek egyenesen előre, a férfiak pedig bizonytalankodnak. 
Mondom, hát, azok a filozofálgatások, amiket én otthon olvastam arról, hogy mi lenne, ha a nők bekerülnének a politikai hatalomba, arról szólnak, hogy mennyi finomságot és érzékenységet vinnének oda, de az, amit itt látok, ennek a teljes ellentéte.
Mire ők, hogy hát igen. Ha meg akarod szerezni a választók bizalmát, meg kell mutatnod, hogy nem csak beszélsz, hanem tényleg a kezedbe veszed a dolgokat.

Aztán kicsit társalogtunk még női szerepekről, választásokról, felsőoktatásról, gyerekszülésről és satöbbi.

ui. Ezt a bejegyzést Joós Istvánnak ajánlom :) 

IKEA

Tudom, hogy ezt már más is mondta előttem, meg egyáltalán nem újdonság, de akkor is óriási felfedezés, hogy az IKEA itt is UGYANANNYIBA kerül, mint otthon. És. Van ingyen-IKEA-busz, amivel utazgatva nem mellesleg még újabb fjordok kilátása tárul elénk. ÉS. Az aranyos, norvégul nem, és angolul is csak egy kicsit beszélő sofőrbácsi ott tesz ki, ahol csak akarom. „Tell me!” – válaszolja a kérdésemre, hogy van-e még megálló a városközpont előtt, és mutatja, hogy azt mondjam, mikor álljon meg. Tisztára, mint a Komárom-Szentpéter járaton, ha ismerős a sofőr.

Természetes

Bergen legalább két dolog miatt zseniális város.

Egyrészt, mert rengeteg benne a víz: nem elég, hogy a várost mindenütt fjordok nyaldossák, és a hegyekből is a legváratlanabb helyeken zúdulnak lefelé az apró vízesések, a városközpontba elhelyeztek egy más városok főteréhez hasonló méretű mesterséges tavat, szökőkúttal a közepén.

Másrészt pedig azért, mert az erdő itt van az utca végén. Szó szerint. Minden utca végén az erdő van. Nem kell mást tenni, hogy a természetben legyen az ember, mint sétálni egy picit meredeken fölfelé, és már ott is van. Egy óriási méretű szabadidőpark (skanzennek hívják itt) található a városnak azon a felén, ahol nem a kikötő meg a fjordok vannak (férfi olvasóim számára üzenem, hogy még nem tudom, hogy pontosan mekkora, mert nem néztem utána, de nagy). Föl lehet menni fogaskerekűvel meg a másik oldalról libegővel is, 5-600 méter magasra, és onnan látni az egész várost, meg onnan indulnak különféle túraútvonalak (keményebbeknek a 7-túrát ajánlják, ami a várost körülvevő 7 hegyet sétálja végig 1 nap alatt). És persze odafönt is van egy tó. Vegyeserdő, mohák, páfrányok, dimbesdombok, itt-ott nagyon diszkréten elhelyezett, nagyon természetes játszóterek vagy pihenőhelyek, zubogó patakok és kilátók. Meg néhány láthatóan intézményesen kihelyezett vicces felirat, mint például hogy ne ijesztgessük a bébi-dinoszauruszokat (a fák gyökere azon a részen úgy fest, mint néhány jól megtermett dino-láb), tilos a boszorkányoknak seprűn kirepülni a kilátóról, vagy hogy ha találsz egy békát, csókold meg. A jó norvégok meg jönnek-mennek, futnak, gyalogolnak errefelé, amikor csak tudnak (Silje interpretációjában: „Látod azokat az óvszer-ruhába öltözött embereket? Ezek a norvégok minden nap ezt csinálják. Felveszik a tapi-rucijukat és itt futkosnak”. Ő is egyébként), jönnek gyerekkel, kerekesszékkel, kutyával, kerekesszékkel és kutyával, barátnővel, kutyával és barátnővel, vagy ahogy csak lehet. Igazuk van. És gyönyörű vádlijuk.

Gasztrofeszt

A hétvége végleg bebizonyította, hogy egyrészt univerzumunk a naaagy gasztrofesztiválok korát éli, másrészt pedig azt, hogy ezek márpedig mindenhol egyformák. Azt is mondhatnánk, hogy sör-sajt-kolbász-palacsinta- és lekvárfesztivál, vagy ezek valamely keveréke.

A munkából fakadó kötelezettségeim, valamint a nagy tömeg miatt sem sok időm, sem sok türelmem nem volt a helyitermék-biogasztro-fesztiválban sétálgatni, de az alábbi megállapítások azért megfogalmazódtak, amelyeket a világ bármely pontján megrendezhető hasonló edemények vezérfonalaként ajánlok szeretettel:

No1. A kenyérlángos egy világszinten univerzális képződmény. Hála Istennek. Ha honvágyam lett volna, bedobhattam volna egyet itt is, azzal a különbséggel, hogy itt VikingPizza elnevezéssel futott (bármi, amit helyi specialitásként kívántak aposztrofálni, az a viking- előtagot kapta), és volt céklás verzió is, amit, be kell vallani, még sehol máshol nem láttam. De az most már biztos, hogy Jézus az utolsó vacsorán ennek az éteknek az ősi változatával kínálta az apostolokat.

No2. Palacsintának lenni kell. A gofritól a tarkedliig bármilyen verzióban (utóbbinak a neve kis hazánkban szintén sokféle változatban él, én most egyet sem tudok ezen kívül, de aki tudja, kommentelje be).

No3. A sajt is kötelező. Nagy, öreg, kicsi és friss, fűszeres és natúr verzióban, lehetőleg kóstoltatással egybekötve.

No4. A lekvár elképesztően nagy érték. Bármilyen változatban, összetételben, csomagolásban, fűszerezéssel eladható. Ha majd nagyon ráérek, én is lekvárokkal fogok foglalkozni.

No5. A helyi termék divatos, legyen szó helyben termelt gyümölcstől kezdve a viking-pestón át a biokolbászig. Fesztivál keretben legalább nyolcszoros áron eladható (ehhez csak annyit, hogy látva és kóstolva azokat az almákat és ringlószilvákat, amelyek helyi termékként elképesztő áron eladásra kerültek itt, összeszorult szívvel emlékeztem a nagymama kertjében kihalt ringlófára, amiről gyerekkoromban végtelensok szilvát ettem nyaranta, meg azokról a nyári almákról, amelyeket a szomszéd Keresztannya (nem volt a keresztanyánk, de valamiért mindenki így hívta) kertjéből kaptunk kilószámra és NEM ettük meg, mert savanyú volt – ezeknek hihetetlenül megnőtt az értéke egy kóstolásnyi idő alatt.

Bónusz, ami helyi különlegesség:

Ha egy olyan országban rendezel sörfesztivált, ahol egyébként nem olcsó az alkohol és az emberek ritkán isznak, de akkor berúgnak csúnyán, akkor tervezd úgy, hogy 8-kor záróra, és így a 6 óra körül kezdődő kedvesen részeg fázisban indulnak még haza az emberek. Ez egy nagyon okos fogás szerintem.

Bónusz2, ami talán nyugat-, talán nagyváros-specifikus:

A gyerekeknek szánt élmény-fejőgép trendi. Erről nem bocsátkoznék hosszas elemzésbe, beszéljenek inkább a képek.

Speaker's corner

A hétvégén a város egyetlen és legnagyobb sörtfesztiválja zajlott mindenütt körülöttünk, mespékelve egy gasztrofeszttel.

Szóval folyt a sör és a tömeg mindenhol, ami azért különösen izgalmas, mert a HUB egy olyan szerencsés helyen van, hogy lehet belőle átjáróházat csinálni négy ajtó kinyitásával, és ennek következtében bárki bárhová is hömpölyög, rajtunk keresztül vezet az útja. Megállhat, nézelődhet, kérdezősködhet. És máris van valami élménye velünk.

 

Ami pedig a saját programunkat illeti, két napon át óránként egy-egy speaker lépett fel sör vagy gasztro, innováció vagy társadalmivállalkozás témában.

 

Erre kellett becsalogatni a T. Nagyérdeműt, a sörfesztiválon áramló tömegből, szórólappal, mosollyal, a 15 perc megpihenés ígéretével, vagy bármi mással, amivel csak eszünkbe jutott. És mindig lett 10-12, időnként akár 20 ember, aki betöltötte a teret.

 

 

Az esemény tanulságai (nekem) a következők:

• becsalogatni valakit, akinek alapvetően nem volt célja ide bejönni, hanem csak úgy kóvályog, ugyanolyan nehéz itt, mint bárhol máshol (SOHA, értsd soha nem gondoltam volna, hogy valaha is úgynevezett hostessként fogok majd működni egy rendezvényen, főleg nem egy olyanon, amelynek nem értem a nyelvét és gőzöm sincs, hogy az általam ajánlott programcímek mit is takarnak pontosan)
• azzal, ha beinvitálsz valakit a "házadba", a lehető legtöbbet tettél érte, hogy hozzád kapcsolódjon, akár csak az érzéseken, az atmoszférán keresztül
• ha meg szeretnél erősíteni valakit abban, hogy amit csinál, ha jó, állítsd ki egy színpadra, mikrofon elé, és hagyd, hogy elmesélje a történetét néhány embernek (lásd még Benkő Vilmos tanításai a retorika hasznosságáról)
• a kisvállalkozók, biokertészek, almalégyárosok, helyi házikencészek itt is olyan egyszerű emberek, mint otthon, és egyáltalán nem nem szupersztárok. Ugyanúgy szorongnak, félnek, büszkék, zavarba jövősek, időnként megmondósak, mint a mieink. Ez jó (először frusztráló, aztán zseniálisan érdekes volt úgy hallgatni a beszélőket, hogy nem értettem a nyelvből semmit. Sok átjön a metakommunikációból. És még a sztorik is hasonlóak, mint az otthoniak).
• ITT az emberek TUDNAK 10 percet beszélni, és nem tovább. "Nincs esélyük tovább beszélni, mert meg van nekik mondva, hogy ennyit beszélhetnek" - mondja erre a főszervező. Majd meghívom őt egy-két magyarországi konferenciára, hadd csodálkozzon.
• Ha idegeneket, véletlen erre kószálókat, sörivókat invitálsz a programodra, nem kell több célt kitűznöd magad elé, mint hogy megéljék, hogy itt-jó-lenni. Ennyi.

Rendezvényszervezési szekció over. Mára. Egy következő bejegyzésben nézzük meg, milyen egy bergeni vikingasztrofesztivál.

Ismerős.

A norvégok olyanok, mint a cserkészek. Nem törődnek vele, ha ömlik az eső, építkeznek tovább.

Sztereotípiák megdőlése no. 1. Avagy miért is gondoltam, hogy vannak dolgok, amit csak férfiak tudnak megcsinálni?

Lehet, hogy most nem hagyományos üzemmódban vagyunk, mert egy egész várost érintő fesztivál van, és lehet, hogy a hétköznapok másképp zajlanak majd, de ez akkor is figyelemfelkeltő.

Felhúzunk egy sátrat (inkább csak sátortetőt), 4 nő (másnap látom, hogy 4 férfinak mennyivel könnyebb). Elhelyezzük ott, ahol majd a rendezvény alatt állni fog.

-          Most azt szeretném, Kriszta, ha azon gondolkodnál, hogy hogy lehet ezt a sátrat stabilizálni.

-          Szerintem hosszú szögeket kéne beverni ezekbe a lyukakba, amik a lábaknál vannak.

-          Akkor menj be a raktárba, keress hosszú szögeket és csináld meg.

Csavarokat találtam. Bevertem. Előtte kétszer jártam a raktárban. De ez irreleváns. MINDEN van ott, amit az ember el tud képzelni, leselejtezett, bolhapiacból ott maradt babakocsitól kezdve a láncfűrészig. Teljesen a cserkész-vezetőképzős élményeimet hozza elő: ha kitaláltál valamit, menj be és nézz szét a cuccok között, hogy mink van, keresd meg, amiből a leginkább (és leggyorsabban) elő tudod állítani és csináld meg. Nincs minta. Anyag van bőven.

És. Mint utóbb megtudtam (a sátor bontásakor, amikor segítségül hívtunk néhány arra hesszelő srácot, és odasúgtam a velem dolgozó német önkénteslánynak, hogy szeretek férfiakat kérni segítségül, mert akkor igazán férfinak érezhetik magukat), hogy itt Norvégiában "women do it all".

Changemaker

„Nem foglak nagy kihívások elé állítani” – mondta, az aznapi sétánkra vonatkozóan. Majd felvitt a hegyre egy fogaskerekű-szerűséggel és felvett egy elképesztő sétatempót (értsd: én magam gyorsan gyalogolok, általában oda kell figyelnem, ha lassan akarok sétálni, de ez a tempó számomra is egészen követhetetlen volt).

Szóval felvitt a hegyre, megmutatta a várost felülről, és feltette a kérdést: „nos, mivel akarod kezdeni itt a HUB-ban?”. Mivel mindig és mindenhol elsősorban a vezető, az alapító, a mozgatóember érdekel, azt feleltem, „Veled. A te történeteddel.”

Elmesélte. Hogy tipikus-e, nem tudom, de gyanús, hogy a nagy történetek háttérképlete valami hasonló elemekből áll össze, mint az övé:

• Egy dániai egyetem leaderhip-kurzusa („ahol szinte folyamatosan a komfortzónánkon kívülre tessékeltek bennünket”)
• Egy kis külföld, majd egy nagy hazatérés

• Két zseniális ötlet vastag könyv-formában megírt üzleti terve, valamint az ezek fogadtatásából és a vélt vagy valós kulcsszereplők (önkormányzati döntéshozók, vállalatok, üzletemberek, szakpolitikusok stb.) megkereséséből fakadó frusztráció

• Egy véletlen találkozás (valakivel, aki hallott már a HUB-ról)

• Egy nagy ugrás a semmibe

• Néhány folyamatos bizonytalanságban eltöltött év

• Mérhetetlen nagy hit, hogy a világnak éppen erre van szüksége

• És rengeteg kapcsolatépítés.

• Kérdeztem, mennyi ideig akarja még ezt csinálni. Két évet ad magának, azt mondja. Állítólag 5 év körül jön egy nagy krízis. Persze nem tudja elképzelni, hogy mi mást csinálna, ha nem ezt.

• Magánélete nincs.

• Nem ismer lehetetlent.

• Fáradt. És túlterhelt. Szinte folyamatosan.

 Ez a képlet? Vagy ezek valamilyen kombinációja? Meglátjuk.

milyen HUB? Tejszínhab?

Mindenekelőtt köszönet Gulyás Petinek a szójátékért, amit akkor alkotott, amikor az ösztöndíjam bejelentése után arról értetlenkedett, hogy hova is jövök és mit is fogok csinálni.

A HUB egy nemzetközi hálózat, olyan helyek (hubok) hálózata, ahol néhány elvetemült világmegváltó más világmegváltók számára hoz létre elképesztően inspiráló teret, támogató szolgáltatásokkal, képzésekkel, szakmai műhelyekkel, tanácsadással. Szellemi tejben-vajban fürösztés, vállalkozói közösség, társadalmi innováció.

A szlogenjük elég sokatmondó: The HUB. Where change goes to work (Ahová a Változás jár munkába.). A képlet pedig, ahogy ők leírják: space, events, community (tér, események, közösség).

Valóban. A hely egészen elképesztő, egy régi halászház hatalmas ősi gerendákból, zegzugosra berendezve 4-5 szinten (azért 4-5, mert félemeletek is vannak), régi hangulatos bútorokkal, konyhával, irodai infrastruktúrával, meleggel, hangulattal. A város közepén. Közvetlenül az Unesco világörökség szomszédságában, a fjordok lábánál.

Események szintjén mindenféle van: tematikus estek, közösségi találkozók, műhelyek, tréningek, startup-események.

 

Közösség. Ezt még nem tudom. Az emberek sokfélék, mosolyognak egymásra, van, aki búcsúzásként megölel (minden nap) és tényleg segítenek egymásnak. Van, aki csak azért önkénteskedik, hogy itt lehessen és építhesse a kapcsolatait.

Egyébként meg HUBnak lenni, az egy franchise. Ahol a nagy testvér átadja neked a titkos üzleti modellt nagy pénzért, megmondja egy csomó dologról, hogy hogy csináld (végülis, ő tudhatja, hiszen kipróbálta), aztán pedig építkezhetsz, ahogy csak akarsz. Megtölteni a helyet innovátorokkal, nevelgetni őket, képessé tenni a közösséget arra, hogy önjáró legyen, csupa fincsi kihívás.

 

És hogy tejszínhab-e, az már a személyes része. Igen, tejszínhab, több szempontból is. Egyrészt mivel a nagy váltásban, hét év munka és építkezés és changemakerség után megadta az Élet, hogy kapjak 4 hónap pihenőt, szakmai kiruccanást, kilégzést, feltöltődést, szünetet. Ezért nagy hála és köszönet a Gondviselésnek, a Norvég Alapnak, Koncz Andrisnak, aki a lehetőséget megtalálta, és mindenkinek, aki bármivel is támogatott.

Másrészt azért is tejszínhab, mert a HUB a társadalmi vállalkozás girogio armanija, hogy ezzel a kedves képzavarral éljek. Ami azt jelenti, hogy a teljes luxus, amiből akárcsak egy csipetnyit is adaptálni dejólenne. Hogy lehetséges-e bármi ilyesmi, a végére kiderül.