Alig hitted, hogy egyszer ez is eljöhet még

Sijlével, az alapítóval sokat beszélgetünk arról, hogy sürgősen és fontosan, azonnal és halaszthatatlanul, a saját éltminőségének az egészséges zónába való visszaterelése, és a HUB fenntarthatósága végett szüksége van maga mellé valakire, akiben megbízik, aki átlátja a stratégiai kérdéseket és magas szinten el tud köteleződni, tulajdonosi szemlélettel nézni a házra, a jövőre meg az egész küldetésre. Akivel épp beszélgetésben vannak erről, azzal kapcsolatban egyre több elbizonytalanító tényező derül ki. Más jelölt pillanatnyilag nincs.

és akkor.

2013. november 22-én, pénteken, 13:07-kor (pontosan egy hónappal és néhány órával a hazaindulásom előtt), elhangzik a következő mondat:

- You know, Kriszta, people like you and me don’t grow on the trees. I want you! Move to Bergen!

(tudod, Kriszta, az olyan emberek, mint te meg én, nem teremnek akárhol. Veled akarok dolgozni, költözz Bergenbe!)

Nem is emlékszem pontosan, mit éreztem, talán természetességet. Ismét ellenőriztem az odabent élő, hazahúzó erőket, elmondtam neki, hogy egyáltalán nem ő az első, aki ezt mondja nekem, és én is nagyon szeretném, de miből élnék meg az itteni nagy világmegváltás mellett?

Erre válaszul biztosít róla, hogy van rá pénz. Megtalálná.

Aztán véget ér a szünet, és visszamegyünk Benjaminhoz meg a többiekhez, az emberierőforrás-helyzet általánosságáról értekezni.

Hát itt tartunk.

Process

„There is a guy from the Kaos Pilots and wants to make a process for us next week” – mondta. Ebből csak két dolgot nem értettem: hogy kik a káoszpilóták és mit értünk folyamat alatt. Aztán kiderült, hogy a Kaos Pilots egy nemformális felsőoktatási intézmény, ahol ilyen-olyan folyamatfacilitátorokat, trénereket, szervezetfejlesztőket és hasonló lényeket képeznek AppreciativeInquiry szemléletben, akiknek van néhány tipikus stílusjegye, például hogy képesek úgy befejezni egy e-mailt, hogy „I wish you a wonderful Thursday”. Mondaná erre a szarkasztikus énem, hogy mi a jóég lehet csodálatos egy csütörtökben, ha nem tudnám, hogy igenis, nagyon sok minden lehet csodálatos.

Tehát egy szervezetfejlesztési alkalomnak nézünk elébe. Aminek egyébként is nagyon örültem volna, hiszen különös lehetőség, hogy beletekinthetek egy norvég szervezeti kultúrájú csoportmunkába, de amióta rájöttem, hogy tulajdonképpen az én itteni szerepem egy folyamatosan elérhető vezetői konzultánssá nőtte ki magát az alapító számára, és velem beszéli meg a dilemmáit meg a stratégiai kérdéseket, azóta még inkább üdvözlöm az ilyen alkalmakat. Mindemellé még azt is feladatul kaptam, hogy segítsek Benjaminnak a felkészülésben, egyrészt mert neki ez lesz a facilitátori vizsgája, másrészt pedig mert káoszpilóta mivoltából következően fennáll a veszélye annak, hogy csodálatos és gyönyörű álmodozásban lesz majd részünk azon a napon, de a realitásokat és a kézzel fogható megoldásokat meg sem fogjuk közelíteni. Konzultáltunk is, több alkalommal, ennek kapcsán meg kell említenem, hogy az izlandi Tanja mellett ő lett a második ember ittlétem alatt, aki interjút készített velem és nagyon eltalált egy-két kérdéssel, amit külön köszönök (erről később). Élveztem a vele való munkát, mert nagyon figyelmes, valóban appreciative (bocs, erre nincs jó magyar szó), nyitott és befogadó.

Aztán eljövel a nap, lezajlék a folyamat és veszíté el a mi Benjaminunk a fonalat körülbelül a találkozó kétharmadánál. Ami most nem baj, egyrészt mert eléggé intelligens, kicsi és autonóm csoport voltunk, úgyhogy tudtuk úgy alakítani a saját munkánkat, hogy a lehető leghasznosabb legyen. Addig ő fényképezett. Másrészt azért sem baj, mert ez neki a vizsgamunkája, és sokat fog tanulni belőle, és pontosan ott tart az egész folyamatfacilitálással, ahol ennyi idősen, ennyi tapasztalattal tartania lehet. És erre olyan jó volt egy tükröt látni, kezdő önmagamat, aki egymás után felsorakoztatott módszerekre és gyakorlatokra tudja csak jól felépíteni a nap menetét, és amikor valami nem várt helyzet áll fel a csoportban, akkor is egy újabb módszert próbál alkalmazni. Akinek a legnagyobb félelme, hogy elveszíti a kontrollt a folyamat felett, és ha ez megtörténik, csak nagyon nehezen tud a csoport iránti bizalmára hagyatkozni. Aki nagyon küzd azzal, hogy megtalálja a megfelelő kérdéseket a feldolgozókörök második szintjén (tudjátok, amikor ül a csoport a témák szerint rendezett post-itek fölött és az istennek se látod meg, hogy hol lehet itt a nagy, mindeneket átfordító összefüggés, aztán lövöldözöl néhány kérdést, rendszerint mellé, aztán ők nem értik és beáll a legkevésbé sem kreatív csönd).

Arról, hogy milyen a norvég csoportmunka-kultúra, csak óvatosan mernék ez után az öt másik emberrel eltöltött fél nap után nyilatkozni. Tapasztaltam egy sokkal erősebb analitikus gondolkodást, és egy erősebb keretezettségre való igényt, mint az otthoni csoportokban. Egy kicsivel nagyobb jólneveltséget, erősebb mintakövetést és azt a mindenek felett (alatt? mögött?) álló egalitariánus attitűdöt, ami a norvég társadalom egyik legerősebb jellemzője (és amiről nem tudom már megállapítani, hogy valóban jelen volt-e vagy csak amióta ezt egy nemrégen készített, társadalmi perspektívákról szóló interjú beültette a fejembe, már mindenhova odalátom). 

Mindenesetre született néhány használható ötlet, és ahogy ez odahaza is lenni szokott, elmondhatjuk, hogy csak akkor volt értelme a napnak, ha le fogunk tudni ülni hamarosan és folytatni néhány lépéssel a konkrétumok felé.

Élő Könyvtár

Egy ideje már kacérkodom a gondolattal, hogy megírom, milyen nem-vezetőnek lenni itt.
Hogy mennyi új felismeréssel és időnként mennyi fogösszeszorítással bír járni,
és hogy ez mennyit tanít önmagamról.

De ez a bejegyzés még nem erről fog szólni.
Hanem arról, hogy tegnap este megvolt a nagy debüt, az est az (eddig csak) általam ismert és hozott módszertannal, az élő könyvtárral.

És csodamód, ahogy ez mindig lenni szokott, nagy és szép, mély és megerősítő emberi találkozásokat eredményezett. Őszinteséggel, nyitottsággal, a másikra való kíváncsisággal fűszerezve.

Szeretem, ahogy az emberek szeretik ezt a nagyon egyszerű, mégis nagyon kreatív módszertant. Ahogy belemélyednek, aztán meghatódnak önnön nyitottságukon és megérintődöttségükön.

És ez most igazán az önző rész, de jó érzés volt újra "színpadon" lenni, és észrevenni, hogy hopp, folyékonyan beszélek szakmaiangolul végre, és aztán kapni a magabiztosságra pozitív visszajelzést.

Szóval, a megérkezett első hó mellett ez a hét híre.
Fotók hamarosan.

Fényév távolság

Prológus: Ezt a bejegyzést azért írom, hátha valaki a jelenlegi, vagy mindenkori külföldi ösztöndíjasok közül megélte már ezt a lelkiállapotot és tud valami okosat/megnyugtatót/együttérzőt/előrevivőt mondani.

Öt hét múlva haza fogok menni. És – bár még azt válaszolom a hogyvagy-kérdésre, hogy nagyon jól, kicsattanóan, kiválóan és fantasztikusan – a háttérben egészen alattomosan átjár annak a szorongása, hogy utána mi lesz.

Írom a záróbeszámolót arról, hogy mit és hogyan lehet az itteni tapasztalataimból majd otthon adaptálni. Közben írom azokat a pályázatokat is, amelyek majd a hazatérésem utáni életben munkát fognak hozni, meg pénzt, meg világmegváltást. Az itteni inspiráló környezetnek és a mentális kipihentségnek hála jobbnál jobb ötleteim vannak a vállalkozásalapításra.

Közben néha olvasok híreket, beszélek a szüleimmel, meg az otthoni kollégáimmal. És mindezekből nagyon hamar és nagyon gyakran kiderül, hogy otthon a helyzet rossz, és egyre kilátástalanabb. Magyarországon a diktatúra-közeli állapotok miatt, Szlovákiában meg a kisebbségi jogok megállíthatatlan nyirbálása miatt. Se hit, se pénz, se fizetőképes kereslet nincs egyik országban sem.

Az egyik itteni, de persze hogy nem norvég barátom egy nagyon váratlan, intim hangvételű beszélgetésben őszinte szívvel felsóhajt, hogy ide kéne költöznöm állandóra. Először mondom neki, hogy igen, tudom, igaza van, meg hogy a tulajdon apám is ezt mondogatja heti rendszerességgel, aztán leellenőrzöm magamban odabent, hogy még mindig él a javíthatatlan lokálpatriotizmusom, mely szerint valószínűsíthető, hogy a legboldogabb azon a helyen tudok lenni, ahol születtem, vagy hát annak a jól belátható környékén. És hogy az alap hozzáállásom az, hogyha valami nem tetszik, akkor átalakítjuk, és nem pedig elszaladunk. De lehet, hogy nincs igazam (evolúciósan) és a modellprojekt-tervek helyett inkább evakuációs terveket kéne készíteni, hiszen az állatvilág bizonyos fajaiban is megvan az ösztön, hogy olyan területekre vándorol, ahol jobb életkörülményeket talál, talán az emberi életösztön is ezt kívánja, csak a nemzeti mártírkodás tart vissza, amire egyáltalán nem éri meg hallgatni?

Most érzem először, hogy a kontraszt akkora a jelenlegi életterem és a közeljövőm élettere között, hogy hatalmas szorongással párosul a missziós tudat, és egyelőre nem találom, hogy ennek az energiáját hogyan tudnám az elrugaszkodáshoz szükséges lendületté transzformálni.

Aki tudja, kérem, segítsen!

 

Izland szakmai1 - Képrentvény!

EREDMÉNYHIRDETÉS!

örömmel zárom le az alábbi bejegyzésben zajlott rejtvényt. Köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzászólt. A kommentek elképesztő nagy értéket képviselnek az önnön lelki tartalmait kirakó blogger számára, ezt jobb, ha minden olvasó tudja. 

Köszönöm a játékos kedveteket is, remélem, hogy lesz még ilyen alkalom. 

Két helyes megfejtés érkezett, az utolsó kettő! Akiknek ezúton is gratulálok :)

A sorsolást teljesen legális módon folytattuk le, egy majdnem-közjegyző jelenlétében, amelyet a győztes kilétével együtt az alábbi fotódokumentáció igazol (a kéz Cheryl keze, aki a győztest kihúzta):

A sorsolást tehát Molnár Ottó nyerte, 

nyereménye egy autentikus norvég dizájn rénszarvasos hőmérő. 

A helyes sorrend pedig a képek szerint az alábbi (katt a linkekre körülnézés céljából): 

1. Árdís Ármansdóttir (Izland), az Innovation Iceland munkatársa - ő volt az első izlandi, aki társadalmi vállalkozás témából írta a master-tézisét. Módszertanilag nagyon korrekt írás, szimpatikus megközelítéssel, ajánlom. Most társadalmi innovációs témákkal foglalkozik. 

2. Tanja Worlab-Ryan (eredetileg Dél-Afrika), a társadalmi vállalkozás-téma jelenlegi legaktívabb úttörője. A Social Enterprise Iceland és a Startup with Purpose működtetője, utóbbi blogot kimondottan ajánlom, igényes, szép és elgondolkodtató írások vannak ott. 

3. Bala Kamallakharan (eredetileg India), a Startup Iceland összehozója, befektető, vállalkozó, mentor, közösségszervező, tulajdonos, ügyvezető, blogger, hálózatépítő. Mozgalmár-esélyes és nagy szerephalmozó. A blogját neki is érdemes nézegetni, az unconference módszertan pedig a nagycsoportos módszerek új sztárjelöltje. 

4. Elizes Liaise (eredetileg Malajzia), a JCI Iceland tavalyi elnöke (évenkénti rotáció van náluk), ahol fiatalok aktív állapolgárságát igyekszenek előhívni. Ezen felül CSR témákban extra-elhivatott, és tekintve, hogy ez a téma Izlandon még teljesen úgy, valószínűleg ő lesz a téma egyik úttörője.

5. Amal Tamimi (eredetileg Palesztína), a Equality Center jelenlegi vezetője, ahol az Iznalndra érkező külföldiek és menekültek társadalmi integrációját igyekszenek segíteni. 33 évesen menekült 5 gyerekkel Palesztínából Izlandra, majd a takarítástól eljutott az egyetemi végzettségig, és ott sem állt meg, hanem ő lett az első nő Izlandon, aki bekerült a parlamentbe. Életrajzi regényét a napokban adják ki. 

Hátszóval ezekkel az "izlandiakkal" találkoztam. Részletesebben róluk hamarosan. 

Sokféleképpen, szántalan szűrőn át lehetne elmesélni mindazt, amivel a múlt héten találkoztam Izlandból.

Kezdjük talán azzal, hogy hányféle arcát mutatta nekem az ambivalenciák földje.
Mindezt rejtvény formájában.

Alább látható mindenki, akivel szakmai találkozóim során megismerkedtem. A képek alatt pedig felsorolom az egyes szereplők származási országát és ügyét, amivel foglalkozik.
A feladat: összerakni a sorrendet, ki kicsoda?

A helyes megfejtők között kisorsolunk egy személyre szabott ajándékot a HUB szomszédságában lévő vicces dizájnboltból.

Jöjjenek tehát a kedves arcok:

És a „névjegyek”:

• Malajzia, aktív állampolgárság, CSR
• India, startup-közösségek
• Dél-Afrika, társadalmi vállalkozások
• Izland, társadalmi innováció
• Palesztína, társadalmi integráció

A megfejtéseket kommentben várom jövő hétfőig. Sorsolás október 28-án este.

Szolgálati közlemény

Kedves olvasók,
Ezen a héten sajnos el kell tekintenünk a bergeni HUB történéseiről való beszámolástól,
mert újabb szakmai kalandjaink keretében Izlandra vettük az irányt.

Ahol egy (a helyhez illő szóval élve) valóban izzó személyiségű, Dél-Afrikában született, majd Angliai és USA kitérők után Izlandon otthonra talált changemaker kalauzolásával ismerkedünk a helyi társadalmivállalkozás-potenciálokkal, valamint workshopolunk arról, hogy a helyzetünk hasonlósága és az itteni, meg a magyarországi társadalmivállalkozások kezdős voltából milyen közös, mindkét ország számára előrevivő megoldások fakadhatnak.

Kiindulópontként szögezzük le, hogy magát a kifejezést ("társadalmi vállalkozás") két hónapja vezették be az izlandi nyelvbe. Bájos.

Valamint, hogy született már a témáról egy darab master-tézis. Melynek szerzőjével a héten természetesen találozni fogunk.




Továbbá.
Ez itt egy irigykedés-faktort-még-inkább gerjesztő poszt.
mely szerint
Atttttyaúúúúúristen! Izlandon vagyok!
(És. kell egy olyan pulcsi.)

Human Library

Körülbelül az első nap derült ki, amikor ideát szakmai munkába fogtunk, hogy van egy itteni (na jó, ausztráliából épphogycsak ideköltözött) srác, aki találkozott már valakivel, aki látott már élő könyvtár módszertannal megvalósítot foglalkozást, és onnantól fogva neki is az a vissza-visszatérő ötlete, hogy élő könyvtárat kéne szervezni itt is.

 

Remek, mondtam, mert én már csináltam is élő könyvtárat (vagy könyvtárt? nem tudom eldönteni, tegnap pont erről beszélgettünk, hogy miért is olyan bonyolult a magyar nyelvet elsajátítani, és hogy aki nem anyanyelvi beszélő, annál mindig a tárgyas ragozásnál bukik ki valami kis hiba, mert azt aztán tényleg nehéz jól használni), nem is egyszer, sőt, többféle felállásban, többféle célcsoportnak, többféle témához.

 

Úgyhogy rögtön be is illesztettük a Vállalkozások Világhetének (Global Entrepreneurship Week) a programjába: kulturális vállalkozókat hívunk majd élő könyvnek, különböző személyes-szakmai történetekkel, különbző területekről.

 

Tulajdonképpen ebben eddig nincs semmi különös.

Ami különössé teszi, az két dolog:

Az egyik, hogy ebben az esetben végre megvalósul a minden nemzetközi együttműködésre alapozó pályázatban áhított és itt-ott megszépített (neagyisten behazudott) kétoldalú tudástranszfer (értsd: én is hozok valamit, nem csak viszek haza).

 

A másik pedig, hogy miután elkészültünk az est részletes tervezésével és ránéztünk, hogy hol fogjuk hirdetni, kiket várunk résztvevőként, kiknek lehet ez valóban vonzó rendezvény, azon kellett elkezdeni izgulni, hogy hogyan limitáljuk majd az érdeklődők közül a beengedettek létszámát, hogy nehogy túltelítettség legyen (ahelyett, hogy azért lennének álmatlan éjszakáink, hogy hogy hozunk majd be egy nyitott rendezvényre elég embert, hogy ne égjünk szénné az élő könyvek előtt, és ők se érezzék, hogy nem érdekel senkit az ő személyes történetük).

 

 

CSR együttműködés, de TÉNYLEG!

"Corporate Social Responsibility (CSR) is like teenage sex. Everyone says they are doing it, but only half are really doing it, and of the half.... only half are doing it the right way."

 

Igy kezdődik az a kártya-alapú prezentáció, amelyet közösen készítettünk S-vel, a vezetővel, a (megnevezése most még nem lehetséges) Nemzetközi Tanácsadó Cég (továbbiakban NTC) és a HUB között.

 

A mondás igaz. A vállalat meg !motivált! Ők kopogtattak be. Hogy alkossunk valami közös, valódi társadalmi hatást keltő, tényleg-valóban-csr együttműködést. Úgyhogy mi nekiláttunk, és beleszőttük az összes álmainkat egy olyan prezentációba, amely a két szervezet közötti együttműködési lehetőségekről szól. Mivel egy tanácsadó cégről van szó, ezért hála istennek tovább lehetett tekinteni a kerítésfestés és társain, valósabb, szakmaibb, mindkét fél számára inspiráló programlehetőségek felé.

 

Amelyekben - mondanom sem kell - nulla készpénz-mozgás van.

 

Miután elkészítettük a 10 elemből álló programcsomagot, komolysági sávokba rendeztük a társadalmi hatás mérete szerint, és a lelkesedés a tetőfokára hágott, megszületett az igazán out-of-the-box keretötlet is: legyen játékos, tegyük rá az egészet egy pakli kártyára.

Úgyhogy most kártyalapokra nyomtatott programelemeket pakolgathatnak NTC-ék a döntéshozó testületben, hogy mit kérnek és mit nem. Van minden, a kihelyezett tanácsadó munkatárstól az ijfú-tehetség-örökbefogadásig bezárólag.

 

Részletek később, egyelőre - mondjuk úgy - üzleti titok.

TEDx

Amióta találkoztam vele, teljes lelkemmel szeretem az egész TED - gondolatkört, tulajdonképpen ezt a módot látom alkalmasnak arra, hogy a "maivilág" tempójában juttasson el tudományos felfedezéseket, és izgalmasan új megközelítéseket a széles köztudatba. Nem csak agytól agyig, hanem akár szívtől szívig is.

Használom oktatásban, saját tanulásomban, tréningeken.

 

És nagyon hasznosnak, szemléletformálónak tartom azt az előadásmódot is, ahogy a TED-előadók bemutatják a saját felfedezéseiket, elméleteiket, szenvedélyüket, üzenetüket. Azt gondolom, hogy felkészülni egy ilyen elkőadásra nem kis önismereti "séta" is, hiszen meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy a te üzeneted miért olyan TÉNYEG NAGYON FONTOS a világnak, mit változtat a világ menetén.

 

És mindig is nagy vágyam volt, hogy eljussak egy konferenciára - bár Magyarországon lett is volna lehetőségem, de valahogy az élet máshogy alakult.

Most viszont, ezüsttálcán jött az új esély a szombati TEDx Bergen konferenciával, nem is gondoltam volna, hogy még a majdnem-elfelejtett szakmai álmaim is megvalósulnak majd ez alatt a négy hónap alatt.

 

Bergen egy nem-olyan-nagy-város, ezért aztán az elmúlt egy hétben az lehetett az érzése az embernek, hogy MINDENKI a TED körül zsong, örül, jegyet vásárol, hitetlenkedik, stb. Mintha az olimpiára készülnénk. Jó volt ezzel lépten-nyomon találkozni. És benne lenni is. Sok fiatal, lelkes, alázatos szervező, ügyes moderátor, akivel utána a kicsi-világnak, és az új egyetemi ismeretségeknek köszönhetően, a háttérben, öltöny nélkül, fáradtan hazabaktatva is össze lehet futni.

 

 

 

Maga a konferencia tartalmilag sokféle érzést hozott:

• hogy mára már mindenki arról beszél, hogy az oktatási rendszerben RADIKÁLIS változások szükségesek, s néhányan már ki is találtak ezt-azt, ami részben hoz megoldásokat
• hogy a világ többi része is arról beszél, amiről mi (értve ez alatt a saját szakmai köreimet) már évek óta beszélünk
• hogy alternatív iskolákórl beszélni (Waldorf, Montessori, Summerhill) még mindig (!) újdonság
• hogy lassan már kezd közhellyé válni a "találd meg a szenvedélyed és boldog leszel!" üzenet, de még mindig hat
• hogy "a pénz ott van mindenhol, csak meg kell találni a hozzá vezető utat" - üzenet is kezd közhellyé válni.

Ami nekem újdonság volt, hogy a google már teszteli az ön-vezető autóját (ahol Öbn csak utas, a kocsi vezet), és egy kedves reklámfilmmel promózzák (slusszpoén a végén).

 

 

 

 

Emellett:

• jó úgy itt lenni, hogy 1 hónap után már összefutok ismerősökkel véletlenül is
• a TEDx konferencia műfaja, stílusa továbbra is szerethető
• beszélgetni jó.

 

Ne használj SWOT-ot!

Ma, meg még néhány napon át a Business Bootcamp elnevezésű rendezvény-tréning-ws résztvevőit látjuk vendégül a házban. Szimpatikusak, lelkesek, etetjük őket a helyi Bastantból (a helyi Leves) hozott finom ebéddel, satöbbi.

Mivel az esemény norvégul zajlik, ismét csak néhány dolgot kapok el,
de a mai nap mondása a következő:

- Van itt még valaki közöttetek, aki SWOT analízist használ az üzleti tervezésben?
- (kezek a magasba)
- akkor HAGYJÁTOK ABBA!

Hogy miért? Azért, mert vannak sokkal dinamikusabb, gyorsabb, a világ menetéhez gördülékenyebben igazodó üzleti tervezési eszközök.
És ugyanezen okból kifolyólag nem érdemes hozzú távú üzleti terveket sem írni. Mert évekig írod, és mire elkészülsz vele, megváltozik a világ, aztán kezdheted az egészet elölről.

Aztán a nap többi részét ilyen-olyan lean módszerek tanulmányozásával töltik.

Bergen Brainstorm

Egy egyetemistáknak szóló, fenti címen zajló rendezvényen vettem részt múlt hét pénteken (!) este (!).

Összejönnek a kis egyetemisták, tartanak egy rövid szessönt az innovációról, aztán egy másikat az agyunk bekapcsolásáról, aztán csoportokra oszlanak és uccu neki a kreatív problémamegoldásnak, az olyasmi kérdésekre, mintpéldául mit csináljunk itt Bergenben ezzel a rengeteg esővel, valami olyat, ami üzleti és társadalmi hasznot is hoz.

Örömteli volt látni, hogy eközött a rendezvény között és a hazai, hasonló kaliberű, egyetemi szervezésű rendezvények között nincsen fényévnyi különbség.

Lelkesek, egyetemisták, bakiznak, komolykodnak, vicceskednek, krétával írnak a táblára, tükörként használják az iphone-jukat, lelkesednek, ismerkednek, kreatívkodnak.

És kicsit kiábrándító volt azt látni, hogy (az egyébként szintén egyetemista) szerveztők SWOT meg PESTEL analízist tanítanak a résztvevőknek a kreatív folyamataikat segítendő.

Vállalkozói készségek az oktatásban. Az országos hálózat stratégia-alkotásának rövid története egy magyar szemszögéből

A főnök bejön, elővesz egy óriási flichartot, néhány színes tollat, meg egy köteg színesre nyomtatott dokumentumot. Ír, olvas, rajzol, gondolkodik.

- Min dolgozol éppen?
- A Fiatal Vállalkozók Norvégiában nevű szervezet vezetője jön hozzám nemsokára, jövő héten facilitálok nekik egy stratégiaalkotó folyamatot, ami arról szól, hogy a vállalkozói készségek fejlesztése hogyan legyen beépítve az oktatási rendszerbe. Legutoljára júniusban dolgoztam velük, akkor itt volt a teljes országos hálózat, most csak a board lesz, nagyon előremutatónak és konkrétnak kell a munkának lennie. Átnéztem az eddigi anyagaikat és nagyon tisztán le vannak írva a vízióik, az értékeik, minden le van dokumentálva, magam sem csináltam volna jobban.
- Hm.
- Mivel az előző stratégiai időszakban az történt, hogy egy ember írta meg a stratégiát és a többiek kezébe adta, hogy ez lesz, most nagy figyelmet fordítanak arra, hogy bevonjanak mindenkit.
- És a kormányzattal, oktatásügyi minisztériummal össze vannak kapcsolva?
- Abszolút. Oktatási minisztériummal, a gazdasági minisztériummal, nagyvállalatokkal, ... Ez most nagyon jól megy Norvégiában, egészen sajátságosan.

... és így tovább. És közben szuperjól kidolgozott, szuper-áttekinthető stratégiai anyagokat lapozgat, amelyek mind arról szólnak, hogy hogyan épüljön be a vállalkozói attitűd fejlesztése az oktatásba.
Így kéne ennek mennie. A fiatal vállalkozók jönnek, meggyőzik a kormányzatot, hogy a témájuk fontos, kiépítenek egy országos tanácsadó-hálózatot, elmennek iskolákba, tréningezik a tanárokat (akik egyébként motiváltak is erre), majd pedig a tanárok a diákokkal dolgoznak.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Global Entrepreneurship Week

November 18-tól 24-ig.
Erre készülünk, mármint a saját programunkra a Global Weeken belül.
Az én aktuális feladatom, hogy összerakjam a HUB heti programját.

De ne szaladjunk a dolgok elébe, egyelőre inkább csak nézzük meg, mi is ez az egész.

 

Még több info itt.

Gimisek

Jött ma egy osztálynyi középiskolás megnézni a HUB-ot.
Először úgy gondoltam, hogy nem jövök be, amikor itt lesznek, mert a nagy nyüzsiben nem lehet majd dolgozni.
De aztán észbe kaptam, hogy hát hiszen ez a kedvenc korosztályom, másrészről meg Esemény van a házban, és ott mindenképp ott kéne lennem.

Végül találkoztam velük egy rövid időre. És hát kellemesen ért a tapasztalat, hogy a középiskolások itt is olyan széparcú, néhol unott, néhol huncut, nagynő-nagycsávó berendezkedésben játszanak, mint otthon.
És a "van-e kérdés?" kérdésre itt is azok a zavart mosolyok jönnek, mint az otthoni középiskolások körében.

Speaker's corner

A hétvégén a város egyetlen és legnagyobb sörtfesztiválja zajlott mindenütt körülöttünk, mespékelve egy gasztrofeszttel.

Szóval folyt a sör és a tömeg mindenhol, ami azért különösen izgalmas, mert a HUB egy olyan szerencsés helyen van, hogy lehet belőle átjáróházat csinálni négy ajtó kinyitásával, és ennek következtében bárki bárhová is hömpölyög, rajtunk keresztül vezet az útja. Megállhat, nézelődhet, kérdezősködhet. És máris van valami élménye velünk.

 

Ami pedig a saját programunkat illeti, két napon át óránként egy-egy speaker lépett fel sör vagy gasztro, innováció vagy társadalmivállalkozás témában.

 

Erre kellett becsalogatni a T. Nagyérdeműt, a sörfesztiválon áramló tömegből, szórólappal, mosollyal, a 15 perc megpihenés ígéretével, vagy bármi mással, amivel csak eszünkbe jutott. És mindig lett 10-12, időnként akár 20 ember, aki betöltötte a teret.

 

 

Az esemény tanulságai (nekem) a következők:

• becsalogatni valakit, akinek alapvetően nem volt célja ide bejönni, hanem csak úgy kóvályog, ugyanolyan nehéz itt, mint bárhol máshol (SOHA, értsd soha nem gondoltam volna, hogy valaha is úgynevezett hostessként fogok majd működni egy rendezvényen, főleg nem egy olyanon, amelynek nem értem a nyelvét és gőzöm sincs, hogy az általam ajánlott programcímek mit is takarnak pontosan)
• azzal, ha beinvitálsz valakit a "házadba", a lehető legtöbbet tettél érte, hogy hozzád kapcsolódjon, akár csak az érzéseken, az atmoszférán keresztül
• ha meg szeretnél erősíteni valakit abban, hogy amit csinál, ha jó, állítsd ki egy színpadra, mikrofon elé, és hagyd, hogy elmesélje a történetét néhány embernek (lásd még Benkő Vilmos tanításai a retorika hasznosságáról)
• a kisvállalkozók, biokertészek, almalégyárosok, helyi házikencészek itt is olyan egyszerű emberek, mint otthon, és egyáltalán nem nem szupersztárok. Ugyanúgy szorongnak, félnek, büszkék, zavarba jövősek, időnként megmondósak, mint a mieink. Ez jó (először frusztráló, aztán zseniálisan érdekes volt úgy hallgatni a beszélőket, hogy nem értettem a nyelvből semmit. Sok átjön a metakommunikációból. És még a sztorik is hasonlóak, mint az otthoniak).
• ITT az emberek TUDNAK 10 percet beszélni, és nem tovább. "Nincs esélyük tovább beszélni, mert meg van nekik mondva, hogy ennyit beszélhetnek" - mondja erre a főszervező. Majd meghívom őt egy-két magyarországi konferenciára, hadd csodálkozzon.
• Ha idegeneket, véletlen erre kószálókat, sörivókat invitálsz a programodra, nem kell több célt kitűznöd magad elé, mint hogy megéljék, hogy itt-jó-lenni. Ennyi.

Rendezvényszervezési szekció over. Mára. Egy következő bejegyzésben nézzük meg, milyen egy bergeni vikingasztrofesztivál.

Changemaker

„Nem foglak nagy kihívások elé állítani” – mondta, az aznapi sétánkra vonatkozóan. Majd felvitt a hegyre egy fogaskerekű-szerűséggel és felvett egy elképesztő sétatempót (értsd: én magam gyorsan gyalogolok, általában oda kell figyelnem, ha lassan akarok sétálni, de ez a tempó számomra is egészen követhetetlen volt).

Szóval felvitt a hegyre, megmutatta a várost felülről, és feltette a kérdést: „nos, mivel akarod kezdeni itt a HUB-ban?”. Mivel mindig és mindenhol elsősorban a vezető, az alapító, a mozgatóember érdekel, azt feleltem, „Veled. A te történeteddel.”

Elmesélte. Hogy tipikus-e, nem tudom, de gyanús, hogy a nagy történetek háttérképlete valami hasonló elemekből áll össze, mint az övé:

• Egy dániai egyetem leaderhip-kurzusa („ahol szinte folyamatosan a komfortzónánkon kívülre tessékeltek bennünket”)
• Egy kis külföld, majd egy nagy hazatérés

• Két zseniális ötlet vastag könyv-formában megírt üzleti terve, valamint az ezek fogadtatásából és a vélt vagy valós kulcsszereplők (önkormányzati döntéshozók, vállalatok, üzletemberek, szakpolitikusok stb.) megkereséséből fakadó frusztráció

• Egy véletlen találkozás (valakivel, aki hallott már a HUB-ról)

• Egy nagy ugrás a semmibe

• Néhány folyamatos bizonytalanságban eltöltött év

• Mérhetetlen nagy hit, hogy a világnak éppen erre van szüksége

• És rengeteg kapcsolatépítés.

• Kérdeztem, mennyi ideig akarja még ezt csinálni. Két évet ad magának, azt mondja. Állítólag 5 év körül jön egy nagy krízis. Persze nem tudja elképzelni, hogy mi mást csinálna, ha nem ezt.

• Magánélete nincs.

• Nem ismer lehetetlent.

• Fáradt. És túlterhelt. Szinte folyamatosan.

 Ez a képlet? Vagy ezek valamilyen kombinációja? Meglátjuk.