A következő címkéjű bejegyzések mutatása: changemaker. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: changemaker. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 10., hétfő

The End

Vagy La Fine, ahogy a régi filmek végén szokott kiírva lenni.

Igen, igen, ezt a bejegyzést már régóta meg kellett volna írni.
Igazából azt vártam, hogy hivatalosan lezáruljon a Norvég Civil Alappal kötött szerződésem, amely aktushoz pedig az kellett, hogy le legyen adva és el is legyen fogadva a hivatalos, szakdolgozat-méretű záróbeszámolóm.

Ezen is túlvagyunk, és mivel holnap megyek a Rádióba norvég kalandjaimról beszélni, igazán úgy illik, hogy így két hónappal a hazaérkezés után ne egy végtelen történetről beszéljek. Vagy legalábbis egy reflektálatlanról ne.

Sok mindent össze lehetne foglalni a Bergenben töltött négy hónapról, én itt és most a tanulásaimat szeretném, amelyek egy masszív, élmény alapú tanulás útján álltak össze bennem, ezen felül pedig választ fogok adni a hazatérésem óta többetek által gyönyörűen megpengetett kérdésre, mely szerint "végül hogy döntöttél, Kriszta"? (sic. HOGY döntöttél. mert a végeredmény mára már látványosan az itt maradás, de nem is a végeredmény érdekes, hanem a folyamat. mint ahogy ez általában lenni szokott).


Az utazás önmagában boldogít. 

Eltávolodni az életed mindennapjaitól, fizikai szinten varázsolja kisebbekké a korábban óriásinak látszó problémákat.
Ha más tájképet látsz, mint amit otthon nap mint nap, ujjong a lelked, még akkor is, ha kopár vulkáni sziklákról van szó, amelyekben nincsen semmi szép. A kép mássága önmagában felüdít.
Kipróbálni, hogy nélküled nem áll meg az élet, néhol fájdalmas, néhol megnyugtató, de mindenképp nagy kaland.

Ha lekapcsolod a stresszt a lélekről, beindulnak az öngyógyító folyamatai. 

Tanultam ezt már Petrától korábban, meg is éltem itt-ott meditációban, de ilyen hosszú időre még sosem sikerült belefeledkezni ebbe az állapotba. Mert hát, ki kell mondani, nem voltam valami fényes állapotban a kiutazásomkor, sem testileg, sem lelkileg, és tudtam, hogy az első egy hónap arról fog szólni, hogy a nullára fölküzdjem magam. Ez így is lett. És, a vártnál mélyebb tartalmakat öklendezett fel magából a lélek, küzdős álmok és önmagukat megmutató félelmek formájában. Jöttek, sokáig, kifelé. Aztán meg kialakult a napjaimban a testi-lelki-szellemi folyamatoknak egy szép ritmusa, étel, mozgás, meditáció, hegyre menés és egyéb vonatkozásokban. Hosszú távú következményekkel, hálaistennek.

Ha életmódot akarsz váltani, a legjobb, amit tehetsz, hogy elszegődsz kísérőnek valaki mellé, aki a te régi életmódodat folytatja. 

Döbbenetes tükör volt látni minden nap a vezető harcait, küzdését, bizalmát-bizonytalanságát, akarását, belső démonai és a tudatos élete által vívott csatákat, s megélni azt az ijesztő bizsergést, ami őt körülveszi. De legfőképpen látni saját magam elmúlt félévét ez által tükörben. Amikor annyira leterhelt vagy, hogy már csak az emberid sajnálatát váltod ki, amikor olyan feszültség van veled, hogy nem jó a közeledben lenni, amikor napról napra szajkózod, hogy delegálni kéne, de mindig ott találod magad, hogy - féltésből - az utolsó apróság feladatot is megtartod magadnak. Szóval köszönöm a tükröt, hatott.

Ha valamit 6 héten át végzel ugyanolyan ritmusban, az tényleg beíródik. 

Hegyre-nem-menés mint alapparadigma meghaladva, müzlireggeli cukor nélkül beíródva (sőt: szimbólummá írta magát, és egyszerű ízeiben közvetít számomra mindent, ami a bergen-életem része volt) , mozgásigény egyszer s mindenkorra felszabadítva, reggeli meditáció még kissé labilis, de tartja magát.

Választ kaptam arra, hogy bizonyos nyugati társadalmakban miért nincsenek leragadva a társadalmi innováció/vállalkozás definíciójánál és miért inkább a cselekvés fontos nekik. 

A kulturális alapjellemzőkről van szó. Egyszerűen Norvégia úgynevezett "low-context" társadalom, ahol nem az számít, hogy ki vagy (ki volt az apád, milyen a vallásod, milyen vastag a pénztárcád, milyen a nemi orientációd), hanem hogy mit mondasz. Tehát adott témákkal kapcsolatosan is, például a társadalmi vállalkozások ügyében bizonyos megszólalások vagy cselekvések megítélését nem az validálja, ha kellő mennyiségű egyetemi professzor egyet tudott érteni arról, hogy per definitionem mi is történik, hanem hogy hozzáad-e valami értéket a világhoz vagy nem. 
Sajnos hazáimban mindez változtathatatlanul fordítva van. Lásd még erről bővebben: Geert Hofstede írásait.

A strukturálatlan csapongás és az alulkeretezett feladatkör kíváncsiság-alapú tanuláshoz vezet, ami korántsem elvetendő, sőt, a gyermekektől tanulandó hatalmas érték. 

Amikor elkezdtem a HUBban dolgozni, akkor vártam, hogy lesz majd felelősségi köröm, to-do-listem, számonkérésem, lesz majd stábülés, értékelés meg hasonlók. Nem igazán lett. Ennek eredményeként küzdöttem kicsit a saját kontrolosságommal, meg a hasznosság-tudatra való törekvésemmel, aztán végül hagytam magam csapongani a végtelenségig. Olvastam össze-vissza mindent, ami a kezembe került. Addig és annyit, amennyi érdekelt, jól esett, lekötött. Aztán csapongtam tovább. Erről sokáig azt hittem, értelmetlen. Később pedig rá kellett jönnöm, hogy őrült sok tudás "ragadt rám" ily módon, és hogy egészen pontosan ez az, ami a gyerekek csinálnak a világ szabad felfedezése közben. Nem szabadna őket strukturálni, nekik van igazuk.

Külföldiekkel barátkozni, emigránsokat meghallgatni világszemlélet-formáló. 

Sokat sokat hallgattam embereket beszélni arról, hogy milyen Norvégiában az élet. Többségében nem-norvégokat (mert a norvégok közül csak kevesekkel tudtam közelebbi kapcsolatra jutni). És ennek eredményeképp sokféle új színezetet kapott a menni vagy nem menni kérdés, és úgy, ahogyan annakidején a fiatal anyuka barátnőimet hallgatva lebomlottak a tökéletes anyai magatartásról szóló ideáim, úgy erősödött fel bennem a tisztelet és elfogadás mindenféle emigrációs döntést illetően.

A Business Model Generation üzleti tervezési modell és ennek kistestvére, a Business Model You, rulez. 

Erről sok részletet nem írnék, mert akkor az egy egészen új kézikönyv lenne. Maradjunk annyiban, hogy elkötelezett híve lettem az egy oldalas üzleti terv irányzatnak, és legfőképpen azért, mert láttam, ahogy az életbe lép, és használatba kerül (a vastag és hosszú üzleti tervek legtöbbjével ellentétben). 
Részletek itt és itt. 

Mindezek szemléltetéséül a kis beszámolóprezi, amit készítettem, tessék: 


Végezetül pedig a döntés. 

Az előző részek tartalmából: 
A hazatérésem előtt kb. egy hónappal felmerült annak a lehetősége, hogy a HUB meghosszabbítsa velem a szerződést, körülbelül hasonló feltételekkel (félállás, fél fizetés), mint az ösztöndíjam keretében. 
Ez egy jelentős elgondolkodást, vágyak és értékek, ígéretek és tervek újragondolását eredményezte. 
A folyamat bevezető szakaszából kisebb-nagyobb titokzatossággal élő közvetítést rendeztem itt, a blogon, kiváltva ezzel sokak empátiáját, és sokak aggodalmát, meg még sok minden mást, amiről nem értesültem. 
Kaptam rengeteg jó szempontot, végighallgattam hazatérés-sztorikat, haza-nem-térés sztorikat, kaptam óva intéseket a vissza nem térő lehetőségek természetéről, és bátorításokat engem szerető, közeli és távolabbi emberektől. 

Aztán döntöttem. Hogy hazajövök. 
És az egészben az a legérdekesebb, hogy 
1. nem a döntés maga a kunszt, hanem az, ahogy a millió szempontból és érték közül kiválogatod, és képletbe rendezed azokat, amelyeket ennél az egy döntésednél igazán szeretnél figyelembe venni. Hogy végigéled, ahogy a szempontok versenyeznek (pl. könnyed kihívás vs közeli szerelem, külföldi karrier vs saját vállalkozás iránti elköteleződés), aztán kiválasztod azokat, akik a hangsúlyosak lesznek. Ha ezt a csatát lejátszod, és jól rakod össze a képletet, a végeredmény kiugrik magától. 

2. tényleg nem a végeredmény az igazán izgalmas, hanem a folyamat. És tényleg nem az a kérdés, hogy a döntés jó-e, hanem hogy akkor, amikor a szempontokat válogatod, akkor őszinte és hűséges tudsz-e lenni a legbensőbb önmagadhoz. Ha ez megvan, jó lesz a döntés is, a végeredmény is. 

3. minél kevésbé érdekel a döntésed következtében előálló élethelyzetben, hogy mi lett volna, ha, annál valószínűbb, hogy a szempont-válogatáskor hű voltál önmagadhoz. 
Végeredmény: a valós szabadság megélése. Közben is, utána is. 
Köszönöm mindenkinek, aki a döntésem folyamatában látni engedte a saját szempontjait és vívódásait, legyen áldás minden további döntéseinken!



2013. november 5., kedd

Izland utóhatás 1

Izlandról még rengeteg mondanivalóm van, amelyek itt-ott hömpölyögnek, érnek, keresik az útjukat.
De addig is, íme az egyik legnagyobb engem ért hatás legkézzelfoghatóbb eredménye.
Tanja interjúja, amelyet az utolsó nap készített velem.
Gyönyörű találkozás volt a kettőnké, és ez a beszélgetés rengeteg új lendületet adott a saját útkeresésemben is. Hálás vagyok érte.


2013. október 29., kedd

Izland szakmai1 - Képrentvény!

EREDMÉNYHIRDETÉS!


örömmel zárom le az alábbi bejegyzésben zajlott rejtvényt. Köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzászólt. A kommentek elképesztő nagy értéket képviselnek az önnön lelki tartalmait kirakó blogger számára, ezt jobb, ha minden olvasó tudja. 

Köszönöm a játékos kedveteket is, remélem, hogy lesz még ilyen alkalom. 


Két helyes megfejtés érkezett, az utolsó kettő! Akiknek ezúton is gratulálok :)

A sorsolást teljesen legális módon folytattuk le, egy majdnem-közjegyző jelenlétében, amelyet a győztes kilétével együtt az alábbi fotódokumentáció igazol (a kéz Cheryl keze, aki a győztest kihúzta):






A sorsolást tehát Molnár Ottó nyerte, 

nyereménye egy autentikus norvég dizájn rénszarvasos hőmérő. 


A helyes sorrend pedig a képek szerint az alábbi (katt a linkekre körülnézés céljából): 



1. Árdís Ármansdóttir (Izland), az Innovation Iceland munkatársa - ő volt az első izlandi, aki társadalmi vállalkozás témából írta a master-tézisét. Módszertanilag nagyon korrekt írás, szimpatikus megközelítéssel, ajánlom. Most társadalmi innovációs témákkal foglalkozik. 

2. Tanja Worlab-Ryan (eredetileg Dél-Afrika), a társadalmi vállalkozás-téma jelenlegi legaktívabb úttörője. A Social Enterprise Iceland és a Startup with Purpose működtetője, utóbbi blogot kimondottan ajánlom, igényes, szép és elgondolkodtató írások vannak ott. 

3. Bala Kamallakharan (eredetileg India), a Startup Iceland összehozója, befektető, vállalkozó, mentor, közösségszervező, tulajdonos, ügyvezető, blogger, hálózatépítő. Mozgalmár-esélyes és nagy szerephalmozó. A blogját neki is érdemes nézegetni, az unconference módszertan pedig a nagycsoportos módszerek új sztárjelöltje. 

4. Elizes Liaise (eredetileg Malajzia), a JCI Iceland tavalyi elnöke (évenkénti rotáció van náluk), ahol fiatalok aktív állapolgárságát igyekszenek előhívni. Ezen felül CSR témákban extra-elhivatott, és tekintve, hogy ez a téma Izlandon még teljesen úgy, valószínűleg ő lesz a téma egyik úttörője.

5. Amal Tamimi (eredetileg Palesztína), a Equality Center jelenlegi vezetője, ahol az Iznalndra érkező külföldiek és menekültek társadalmi integrációját igyekszenek segíteni. 33 évesen menekült 5 gyerekkel Palesztínából Izlandra, majd a takarítástól eljutott az egyetemi végzettségig, és ott sem állt meg, hanem ő lett az első nő Izlandon, aki bekerült a parlamentbe. Életrajzi regényét a napokban adják ki. 



Hátszóval ezekkel az "izlandiakkal" találkoztam. Részletesebben róluk hamarosan. 





Sokféleképpen, szántalan szűrőn át lehetne elmesélni mindazt, amivel a múlt héten találkoztam Izlandból.
Kezdjük talán azzal, hogy hányféle arcát mutatta nekem az ambivalenciák földje.
Mindezt rejtvény formájában.

Alább látható mindenki, akivel szakmai találkozóim során megismerkedtem. A képek alatt pedig felsorolom az egyes szereplők származási országát és ügyét, amivel foglalkozik.
A feladat: összerakni a sorrendet, ki kicsoda?

A helyes megfejtők között kisorsolunk egy személyre szabott ajándékot a HUB szomszédságában lévő vicces dizájnboltból.

Jöjjenek tehát a kedves arcok:


És a „névjegyek”:

  • Malajzia, aktív állampolgárság, CSR
  • India, startup-közösségek
  • Dél-Afrika, társadalmi vállalkozások
  • Izland, társadalmi innováció
  • Palesztína, társadalmi integráció

A megfejtéseket kommentben várom jövő hétfőig. Sorsolás október 28-án este.


2013. október 14., hétfő

Szolgálati közlemény

Kedves olvasók,
Ezen a héten sajnos el kell tekintenünk a bergeni HUB történéseiről való beszámolástól,
mert újabb szakmai kalandjaink keretében Izlandra vettük az irányt.

Ahol egy (a helyhez illő szóval élve) valóban izzó személyiségű, Dél-Afrikában született, majd Angliai és USA kitérők után Izlandon otthonra talált changemaker kalauzolásával ismerkedünk a helyi társadalmivállalkozás-potenciálokkal, valamint workshopolunk arról, hogy a helyzetünk hasonlósága és az itteni, meg a magyarországi társadalmivállalkozások kezdős voltából milyen közös, mindkét ország számára előrevivő megoldások fakadhatnak.

Kiindulópontként szögezzük le, hogy magát a kifejezést ("társadalmi vállalkozás") két hónapja vezették be az izlandi nyelvbe. Bájos.

Valamint, hogy született már a témáról egy darab master-tézis. Melynek szerzőjével a héten természetesen találozni fogunk.




Továbbá.
Ez itt egy irigykedés-faktort-még-inkább gerjesztő poszt.
mely szerint
Atttttyaúúúúúristen! Izlandon vagyok!
(És. kell egy olyan pulcsi.)

2013. szeptember 30., hétfő

TEDx

Amióta találkoztam vele, teljes lelkemmel szeretem az egész TED - gondolatkört, tulajdonképpen ezt a módot látom alkalmasnak arra, hogy a "maivilág" tempójában juttasson el tudományos felfedezéseket, és izgalmasan új megközelítéseket a széles köztudatba. Nem csak agytól agyig, hanem akár szívtől szívig is.
Használom oktatásban, saját tanulásomban, tréningeken.
 
És nagyon hasznosnak, szemléletformálónak tartom azt az előadásmódot is, ahogy a TED-előadók bemutatják a saját felfedezéseiket, elméleteiket, szenvedélyüket, üzenetüket. Azt gondolom, hogy felkészülni egy ilyen elkőadásra nem kis önismereti "séta" is, hiszen meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy a te üzeneted miért olyan TÉNYEG NAGYON FONTOS a világnak, mit változtat a világ menetén.
 
És mindig is nagy vágyam volt, hogy eljussak egy konferenciára - bár Magyarországon lett is volna lehetőségem, de valahogy az élet máshogy alakult.
Most viszont, ezüsttálcán jött az új esély a szombati TEDx Bergen konferenciával, nem is gondoltam volna, hogy még a majdnem-elfelejtett szakmai álmaim is megvalósulnak majd ez alatt a négy hónap alatt.
 
Bergen egy nem-olyan-nagy-város, ezért aztán az elmúlt egy hétben az lehetett az érzése az embernek, hogy MINDENKI a TED körül zsong, örül, jegyet vásárol, hitetlenkedik, stb. Mintha az olimpiára készülnénk. Jó volt ezzel lépten-nyomon találkozni. És benne lenni is. Sok fiatal, lelkes, alázatos szervező, ügyes moderátor, akivel utána a kicsi-világnak, és az új egyetemi ismeretségeknek köszönhetően, a háttérben, öltöny nélkül, fáradtan hazabaktatva is össze lehet futni.
 
 
 
Maga a konferencia tartalmilag sokféle érzést hozott:
  • hogy mára már mindenki arról beszél, hogy az oktatási rendszerben RADIKÁLIS változások szükségesek, s néhányan már ki is találtak ezt-azt, ami részben hoz megoldásokat
  • hogy a világ többi része is arról beszél, amiről mi (értve ez alatt a saját szakmai köreimet) már évek óta beszélünk
  • hogy alternatív iskolákórl beszélni (Waldorf, Montessori, Summerhill) még mindig (!) újdonság
  • hogy lassan már kezd közhellyé válni a "találd meg a szenvedélyed és boldog leszel!" üzenet, de még mindig hat
  • hogy "a pénz ott van mindenhol, csak meg kell találni a hozzá vezető utat" - üzenet is kezd közhellyé válni.
Ami nekem újdonság volt, hogy a google már teszteli az ön-vezető autóját (ahol Öbn csak utas, a kocsi vezet), és egy kedves reklámfilmmel promózzák (slusszpoén a végén).
 
 
 
 
Emellett:
  • jó úgy itt lenni, hogy 1 hónap után már összefutok ismerősökkel véletlenül is
  • a TEDx konferencia műfaja, stílusa továbbra is szerethető
  • beszélgetni jó.
 

2013. szeptember 23., hétfő

Bergen Brainstorm

Egy egyetemistáknak szóló, fenti címen zajló rendezvényen vettem részt múlt hét pénteken (!) este (!).

Összejönnek a kis egyetemisták, tartanak egy rövid szessönt az innovációról, aztán egy másikat az agyunk bekapcsolásáról, aztán csoportokra oszlanak és uccu neki a kreatív problémamegoldásnak, az olyasmi kérdésekre, mintpéldául mit csináljunk itt Bergenben ezzel a rengeteg esővel, valami olyat, ami üzleti és társadalmi hasznot is hoz.

Örömteli volt látni, hogy eközött a rendezvény között és a hazai, hasonló kaliberű, egyetemi szervezésű rendezvények között nincsen fényévnyi különbség.

Lelkesek, egyetemisták, bakiznak, komolykodnak, vicceskednek, krétával írnak a táblára, tükörként használják az iphone-jukat, lelkesednek, ismerkednek, kreatívkodnak.

És kicsit kiábrándító volt azt látni, hogy (az egyébként szintén egyetemista) szerveztők SWOT meg PESTEL analízist tanítanak a résztvevőknek a kreatív folyamataikat segítendő.


2013. szeptember 17., kedd

Global Entrepreneurship Week

November 18-tól 24-ig.
Erre készülünk, mármint a saját programunkra a Global Weeken belül.
Az én aktuális feladatom, hogy összerakjam a HUB heti programját.

De ne szaladjunk a dolgok elébe, egyelőre inkább csak nézzük meg, mi is ez az egész.

 
Még több info itt.

2013. szeptember 9., hétfő

Speaker's corner

A hétvégén a város egyetlen és legnagyobb sörtfesztiválja zajlott mindenütt körülöttünk, mespékelve egy gasztrofeszttel.
Szóval folyt a sör és a tömeg mindenhol, ami azért különösen izgalmas, mert a HUB egy olyan szerencsés helyen van, hogy lehet belőle átjáróházat csinálni négy ajtó kinyitásával, és ennek következtében bárki bárhová is hömpölyög, rajtunk keresztül vezet az útja. Megállhat, nézelődhet, kérdezősködhet. És máris van valami élménye velünk.
 
Ami pedig a saját programunkat illeti, két napon át óránként egy-egy speaker lépett fel sör vagy gasztro, innováció vagy társadalmivállalkozás témában.
 
Erre kellett becsalogatni a T. Nagyérdeműt, a sörfesztiválon áramló tömegből, szórólappal, mosollyal, a 15 perc megpihenés ígéretével, vagy bármi mással, amivel csak eszünkbe jutott. És mindig lett 10-12, időnként akár 20 ember, aki betöltötte a teret.
 
 
Az esemény tanulságai (nekem) a következők:
  • becsalogatni valakit, akinek alapvetően nem volt célja ide bejönni, hanem csak úgy kóvályog, ugyanolyan nehéz itt, mint bárhol máshol (SOHA, értsd soha nem gondoltam volna, hogy valaha is úgynevezett hostessként fogok majd működni egy rendezvényen, főleg nem egy olyanon, amelynek nem értem a nyelvét és gőzöm sincs, hogy az általam ajánlott programcímek mit is takarnak pontosan)
  • azzal, ha beinvitálsz valakit a "házadba", a lehető legtöbbet tettél érte, hogy hozzád kapcsolódjon, akár csak az érzéseken, az atmoszférán keresztül
  • ha meg szeretnél erősíteni valakit abban, hogy amit csinál, ha jó, állítsd ki egy színpadra, mikrofon elé, és hagyd, hogy elmesélje a történetét néhány embernek (lásd még Benkő Vilmos tanításai a retorika hasznosságáról)
  • a kisvállalkozók, biokertészek, almalégyárosok, helyi házikencészek itt is olyan egyszerű emberek, mint otthon, és egyáltalán nem nem szupersztárok. Ugyanúgy szorongnak, félnek, büszkék, zavarba jövősek, időnként megmondósak, mint a mieink. Ez jó (először frusztráló, aztán zseniálisan érdekes volt úgy hallgatni a beszélőket, hogy nem értettem a nyelvből semmit. Sok átjön a metakommunikációból. És még a sztorik is hasonlóak, mint az otthoniak).
  • ITT az emberek TUDNAK 10 percet beszélni, és nem tovább. "Nincs esélyük tovább beszélni, mert meg van nekik mondva, hogy ennyit beszélhetnek" - mondja erre a főszervező. Majd meghívom őt egy-két magyarországi konferenciára, hadd csodálkozzon.
  • Ha idegeneket, véletlen erre kószálókat, sörivókat invitálsz a programodra, nem kell több célt kitűznöd magad elé, mint hogy megéljék, hogy itt-jó-lenni. Ennyi.
Rendezvényszervezési szekció over. Mára. Egy következő bejegyzésben nézzük meg, milyen egy bergeni vikingasztrofesztivál.

2013. szeptember 7., szombat

Changemaker


„Nem foglak nagy kihívások elé állítani” – mondta, az aznapi sétánkra vonatkozóan. Majd felvitt a hegyre egy fogaskerekű-szerűséggel és felvett egy elképesztő sétatempót (értsd: én magam gyorsan gyalogolok, általában oda kell figyelnem, ha lassan akarok sétálni, de ez a tempó számomra is egészen követhetetlen volt).
Szóval felvitt a hegyre, megmutatta a várost felülről, és feltette a kérdést: „nos, mivel akarod kezdeni itt a HUB-ban?”. Mivel mindig és mindenhol elsősorban a vezető, az alapító, a mozgatóember érdekel, azt feleltem, „Veled. A te történeteddel.”



Elmesélte. Hogy tipikus-e, nem tudom, de gyanús, hogy a nagy történetek háttérképlete valami hasonló elemekből áll össze, mint az övé:

  • Egy dániai egyetem leaderhip-kurzusa („ahol szinte folyamatosan a komfortzónánkon kívülre tessékeltek bennünket”)
  • Egy kis külföld, majd egy nagy hazatérés
  • Két zseniális ötlet vastag könyv-formában megírt üzleti terve, valamint az ezek fogadtatásából és a vélt vagy valós kulcsszereplők (önkormányzati döntéshozók, vállalatok, üzletemberek, szakpolitikusok stb.) megkereséséből fakadó frusztráció
  • Egy véletlen találkozás (valakivel, aki hallott már a HUB-ról)
  • Egy nagy ugrás a semmibe
  • Néhány folyamatos bizonytalanságban eltöltött év
  • Mérhetetlen nagy hit, hogy a világnak éppen erre van szüksége
  • És rengeteg kapcsolatépítés.
  • Kérdeztem, mennyi ideig akarja még ezt csinálni. Két évet ad magának, azt mondja. Állítólag 5 év körül jön egy nagy krízis. Persze nem tudja elképzelni, hogy mi mást csinálna, ha nem ezt.
  • Magánélete nincs.
  • Nem ismer lehetetlent.
  • Fáradt. És túlterhelt. Szinte folyamatosan.

 Ez a képlet? Vagy ezek valamilyen kombinációja? Meglátjuk.