A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Izland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Izland. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 17., vasárnap

Izland személyes 2.


Fejben tartottam eddig is, hogy tartozom ezzel a bejegyzéssel (legfőképpen magamnak), de így, hogy a héten többször is beszéltem újdonsült izlandi barátaimmal, különösen is aktualitást kap, hogy végre megírjam mindazt, amit még Izland hozott személyes szempontból.

Kriszta, az online megismert ösztöndíjas-társból lett hétvégi vendéglátóm mesélte, hogy mielőtt az izlandi ösztöníjas csapat tagjai kiutaztak volna, találkoztak a tiszteletbeli nagykövettel, aki sok minden hasznos dolgot elmesélt, de a legtitokzatosabb az volt a mondanivalói közül, hogy készüljenek fel rá: sokat, és mélyen fognak aludni. Nem indokolta különösebben, de utólag nézve nem is volt rá szükség, mert egyszerűen csak igaza lett. Ezt én is megtapasztaltam, máshogy, mélyebben alszik ott az ember. Magamban mindezt az északi pólus közelségével magyaráztam, nélkülözve minden tudományos igényességet, s azzal, hogy azon a hosszúsági körön biztosan egy kicsit máshogy hatnak a mágneses erők. És mindezt azért mesélem el ilyen nagyon hosszan, mert az az érzésem, hogy – ugyanennek a földrajzi ténynek következtében – az emberi találkozások során végbemenő „mágneses erők” is felerősödnek itt valahogy.

Tanja a szakmai vendéglátóm, amolyan időtlen lélek, pillekönnyű-csupamosoly hippilány. Egy külvárosi, betiltott rádióállomásból lett vendégházat működtetnek a párjával, amely a Reykjavík Peace Center nevet viseli, és amely egyrészt szintén teljesen időtlen, másrészt nevének megfelelően teljesen Peace. Nem lettem volna egy kicsit sem meglepődve, hogyha a hostel stílusú konyhában John Lennonnal találkoztam volna, vagy a hálószoba hetvenes-évek bútorainak valamelyik fiókjában a szappan és zuhanyzósapka helyett egy adag marihuánát találtam volna. Találkozásunk szakmailag lelkesítő, emberileg a lehető legtermészetesebb (mintha már sokadszor járnék náluk), lelkileg pedig hordoz valami titokzatosságot, a hosszú táv ígéretét és a sorsszerűség összetéveszthetetlen ízét. Csendes társa, Aron, aki olyan, mintha csak a lélek jönne-menne (időnként gitározik, máskor zenét szerkeszt laptopon, aztán kiderül róla, hogy masszázsterapeuta), az a típus, aki ritkán szól, de akkor átformálja egy mondattal a világot. Az egyik szakmai workshopunk közepén például, áthalad a termen, odaszól hozzá valaki, majd leül, eltereli a beszélgetést és minden szándék nélkül összefoglalja az elmúlt fél évem mentálhigiénés dilemmáira a választ, mintha a szavait maga az Isten küldené. Aztán, ahogy jött, a beszélgetés különösebb háborítása nélkül, leheletfinom könnyűséggel távozik.


Jó volt velük lenni, visszavágyós.

A hétvégén pedig Kriszta volt a vendéglátóm, aki nemcsak, hogy befogadott az ottani otthonába, hanem összeszervezte az üdvözlésemre a teljes izlandi magyar ösztöndíjas társaságot és tökéletes hazai-idegenvezetőként is megszépítette a napjaimat, a Westman szigetektől a híres reykjavíki bolhapiacig (kalandjaink leírása az ő tollából itt olvasható). Krisztával is otthonos volt. Minden nagyon otthonos. Együtt főzni, leülni egy bögre teával és megosztani egymással az életünk fontos meséit és lelkünk legnagyobb zúzódásait, blogsablonok között tévelyegni, hullámzó hajó fedélzetén kóvályogni, világítótoronnyal fényképezkedni, taxis szigetnézésre alkudozni, por alakban málló vulkánra felmászni, fagyos szélben, kötéllel. Utóbbi annyira szürreális élmény volt, hogy még most is röhögnöm kell, ha belegondolok. De megcsináltuk. Többé-kevésbé. És elmondhatatlanul hálás vagyok érte. Az ilyen találkozásokat szeretem nagyon, amikor bátrak vagyunk egymást meglátni és magunkat megmutatni, hiszen az első másodpercben látjuk, hogy van itt, a sorsban, valami közös.

 
A helyzet az, hogy ezek után, a természeti látványosságok méltatásától eltekintenék. Beszéljenek helyettem a képek (az album folyamatos bővítés alatt, amint utol bírom érni magam).

Izland egy kicsi darabot magánál tartott a szivemből.

2013. november 5., kedd

Izland utóhatás 1

Izlandról még rengeteg mondanivalóm van, amelyek itt-ott hömpölyögnek, érnek, keresik az útjukat.
De addig is, íme az egyik legnagyobb engem ért hatás legkézzelfoghatóbb eredménye.
Tanja interjúja, amelyet az utolsó nap készített velem.
Gyönyörű találkozás volt a kettőnké, és ez a beszélgetés rengeteg új lendületet adott a saját útkeresésemben is. Hálás vagyok érte.


2013. október 29., kedd

Izland szakmai1 - Képrentvény!

EREDMÉNYHIRDETÉS!


örömmel zárom le az alábbi bejegyzésben zajlott rejtvényt. Köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzászólt. A kommentek elképesztő nagy értéket képviselnek az önnön lelki tartalmait kirakó blogger számára, ezt jobb, ha minden olvasó tudja. 

Köszönöm a játékos kedveteket is, remélem, hogy lesz még ilyen alkalom. 


Két helyes megfejtés érkezett, az utolsó kettő! Akiknek ezúton is gratulálok :)

A sorsolást teljesen legális módon folytattuk le, egy majdnem-közjegyző jelenlétében, amelyet a győztes kilétével együtt az alábbi fotódokumentáció igazol (a kéz Cheryl keze, aki a győztest kihúzta):






A sorsolást tehát Molnár Ottó nyerte, 

nyereménye egy autentikus norvég dizájn rénszarvasos hőmérő. 


A helyes sorrend pedig a képek szerint az alábbi (katt a linkekre körülnézés céljából): 



1. Árdís Ármansdóttir (Izland), az Innovation Iceland munkatársa - ő volt az első izlandi, aki társadalmi vállalkozás témából írta a master-tézisét. Módszertanilag nagyon korrekt írás, szimpatikus megközelítéssel, ajánlom. Most társadalmi innovációs témákkal foglalkozik. 

2. Tanja Worlab-Ryan (eredetileg Dél-Afrika), a társadalmi vállalkozás-téma jelenlegi legaktívabb úttörője. A Social Enterprise Iceland és a Startup with Purpose működtetője, utóbbi blogot kimondottan ajánlom, igényes, szép és elgondolkodtató írások vannak ott. 

3. Bala Kamallakharan (eredetileg India), a Startup Iceland összehozója, befektető, vállalkozó, mentor, közösségszervező, tulajdonos, ügyvezető, blogger, hálózatépítő. Mozgalmár-esélyes és nagy szerephalmozó. A blogját neki is érdemes nézegetni, az unconference módszertan pedig a nagycsoportos módszerek új sztárjelöltje. 

4. Elizes Liaise (eredetileg Malajzia), a JCI Iceland tavalyi elnöke (évenkénti rotáció van náluk), ahol fiatalok aktív állapolgárságát igyekszenek előhívni. Ezen felül CSR témákban extra-elhivatott, és tekintve, hogy ez a téma Izlandon még teljesen úgy, valószínűleg ő lesz a téma egyik úttörője.

5. Amal Tamimi (eredetileg Palesztína), a Equality Center jelenlegi vezetője, ahol az Iznalndra érkező külföldiek és menekültek társadalmi integrációját igyekszenek segíteni. 33 évesen menekült 5 gyerekkel Palesztínából Izlandra, majd a takarítástól eljutott az egyetemi végzettségig, és ott sem állt meg, hanem ő lett az első nő Izlandon, aki bekerült a parlamentbe. Életrajzi regényét a napokban adják ki. 



Hátszóval ezekkel az "izlandiakkal" találkoztam. Részletesebben róluk hamarosan. 





Sokféleképpen, szántalan szűrőn át lehetne elmesélni mindazt, amivel a múlt héten találkoztam Izlandból.
Kezdjük talán azzal, hogy hányféle arcát mutatta nekem az ambivalenciák földje.
Mindezt rejtvény formájában.

Alább látható mindenki, akivel szakmai találkozóim során megismerkedtem. A képek alatt pedig felsorolom az egyes szereplők származási országát és ügyét, amivel foglalkozik.
A feladat: összerakni a sorrendet, ki kicsoda?

A helyes megfejtők között kisorsolunk egy személyre szabott ajándékot a HUB szomszédságában lévő vicces dizájnboltból.

Jöjjenek tehát a kedves arcok:


És a „névjegyek”:

  • Malajzia, aktív állampolgárság, CSR
  • India, startup-közösségek
  • Dél-Afrika, társadalmi vállalkozások
  • Izland, társadalmi innováció
  • Palesztína, társadalmi integráció

A megfejtéseket kommentben várom jövő hétfőig. Sorsolás október 28-án este.


2013. október 22., kedd

Izland személyes 1.

A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy eljutok egyszer ide. Nem is szerepelt a kívánságlistámon soha, hiszen mindenki úgy tudja, hogy itt hideg van. Nos a hideg, csak az egyik fele. Forróság is van. Áramlik a föld alól, gőzölög a hegyből, morajlik a vulkán belsejében, és átjárja a szobát.
Az első ránézés a Reykjavík 101. Melankolikus, édesen reménytelen, egyszerre szenvtelen és forró, de mindenekfelett lassú világ. Az első élőben találkozás, hogy a föld tényleg gőzölög, az óceán itteni látványa semmi máshoz nem hasonlítható, hogy a város csúnyácska, a víz gyógyvíz-szagú, a távolságok nagyok.
Járva-kelve pár napot, találkozva emberekkel, megkóstolva a báránylevest és tudva, hogy a sörösüveget a bárban magadnak nyitod ki. Hallva mindenkitől, hogy az izlandiak zárkózottak (nem válaszolnak e-mailre, nem hívnak meg az otthonukba és nem igazán törődnek az olyan trendi témákkal, mint egészséges étkezés, helyi termék vagy társadalmi felelősségvállalás) és megtapasztalva, hogy a városban nem lehet elveszni, csak rossz buszra szállni, leginkább azt érzed, hogy tudnál élni itt. Hogy minden szippantással a levegőbe átjár, hogy olyan szomorúan szép itt minden, olyan lepukkant-de-élhető, kopár, de gyönyörű, hogy velük akarsz maradni, ezt a sorsot élnéd tovább, mert a mélyből azt érzed, hogy ez a tiéd is, és nem sok minden változna, csak kisebb lenne a világ még egy kicsivel. Ha itt folytatnád. Talán nem is hiányoznál onnan. Ha csak egy néhány évre. Nem örökre, nem menekülésből, nem sikersztori-gyártási célzattal. Hanem inkább csak ebből a megmagyarázhatatlan empátiából a nagy távolságok és a lassúság iránt.
 
 
 
Izland tanít várni. Éjszaka közepén a sarki fényt, idegen emberekkel (akiktől néhány óra bolyongás meg fagyoskodás után jajde lenne kedved megkérdezni, hogy hogy vannak az életükben a bizalommal). Gejzíreket körbeállva a kitörést (szédületesen komikus mellékízzel, ahogy körbenézve látod azt a rengeteg turistát, ahogy mindenféle kütyüikkel lesben állnak. Hogy elkapják a legjobb pillanatot.). Vulkán tövében a benzinkútnál a taxit. Kompot, buszt, repülőt. Az élet értelmét.
Mások a fények. Reggel tízkor végtelen hosszú az árnyék. Telítettebbek a színek és ridegebbek a szürkék. Az ételek sűrűek. A nők ír, a férfiak viking származásúak. Erős akarat, folyamatos harc a múlt. És naná, hogy ők fedezték fel elsőként Amerikát. Bálnát csak tudományos céllal ölünk – mondják, de ami a tudományos cél után megmarad, az megy az éttermekbe, kinedobjukmár. A föld új, még minden mozog, a homok a tengerparton koromfekete. Nincsenek fák, csak bozótok. És vulkáni kőzet mindenütt. Mit kell csinálni, ha elvesztél egy izlandi erdőben? Lábra állni.
Az arcok, az arcokban el lehet veszni. Kedvesvörös, szakállas-szemüveges, hippis. Kíméletlen tűsarkús miniszoknyás viking-végzetasszonyos. Fejér hajú, fehér arcú, öregemberes. Az öltözködésben bármit bármivel. És bármit, zokni nélkül. Szívják az orrukat, mint a skandinávok, a mi kultúrkörünk számára elviselhetetlen mértékig.
A buszsofőrök lengyelek, mint másutt Európában. Lehet kártyával fizetni, adót visszaigényelni, ételt, bármilyen ország konyhájából, becsomagoltatni. Hajléktalanok és kéregetők vannak. A szülési szabadság fele-fele, a nyugdíjkorhatárt nem kérdeztem.
Van üvegház kísérleti jelleggel, éjszaka is világítanak és akkor aranyban úszik az egész. Termesztenek banánt, epret, paradicsomot. Jobb azt nem kóstolni. Van lávaköves ékszerszuvenír, földrengés-szimulátor és fallosz-múzeum. A világ első nyíltan leszbikus miniszterelnöke izlandi volt, és Reykjavík jelenlegi polgármestere egy standup-komedista.
Egyébként meg hallgassatok Sigur Róst.
 
 

2013. október 14., hétfő

Szolgálati közlemény

Kedves olvasók,
Ezen a héten sajnos el kell tekintenünk a bergeni HUB történéseiről való beszámolástól,
mert újabb szakmai kalandjaink keretében Izlandra vettük az irányt.

Ahol egy (a helyhez illő szóval élve) valóban izzó személyiségű, Dél-Afrikában született, majd Angliai és USA kitérők után Izlandon otthonra talált changemaker kalauzolásával ismerkedünk a helyi társadalmivállalkozás-potenciálokkal, valamint workshopolunk arról, hogy a helyzetünk hasonlósága és az itteni, meg a magyarországi társadalmivállalkozások kezdős voltából milyen közös, mindkét ország számára előrevivő megoldások fakadhatnak.

Kiindulópontként szögezzük le, hogy magát a kifejezést ("társadalmi vállalkozás") két hónapja vezették be az izlandi nyelvbe. Bájos.

Valamint, hogy született már a témáról egy darab master-tézis. Melynek szerzőjével a héten természetesen találozni fogunk.




Továbbá.
Ez itt egy irigykedés-faktort-még-inkább gerjesztő poszt.
mely szerint
Atttttyaúúúúúristen! Izlandon vagyok!
(És. kell egy olyan pulcsi.)