2013. november 25., hétfő

Process


„There is a guy from the Kaos Pilots and wants to make a process for us next week” – mondta. Ebből csak két dolgot nem értettem: hogy kik a káoszpilóták és mit értünk folyamat alatt. Aztán kiderült, hogy a Kaos Pilots egy nemformális felsőoktatási intézmény, ahol ilyen-olyan folyamatfacilitátorokat, trénereket, szervezetfejlesztőket és hasonló lényeket képeznek AppreciativeInquiry szemléletben, akiknek van néhány tipikus stílusjegye, például hogy képesek úgy befejezni egy e-mailt, hogy „I wish you a wonderful Thursday”. Mondaná erre a szarkasztikus énem, hogy mi a jóég lehet csodálatos egy csütörtökben, ha nem tudnám, hogy igenis, nagyon sok minden lehet csodálatos.

Tehát egy szervezetfejlesztési alkalomnak nézünk elébe. Aminek egyébként is nagyon örültem volna, hiszen különös lehetőség, hogy beletekinthetek egy norvég szervezeti kultúrájú csoportmunkába, de amióta rájöttem, hogy tulajdonképpen az én itteni szerepem egy folyamatosan elérhető vezetői konzultánssá nőtte ki magát az alapító számára, és velem beszéli meg a dilemmáit meg a stratégiai kérdéseket, azóta még inkább üdvözlöm az ilyen alkalmakat. Mindemellé még azt is feladatul kaptam, hogy segítsek Benjaminnak a felkészülésben, egyrészt mert neki ez lesz a facilitátori vizsgája, másrészt pedig mert káoszpilóta mivoltából következően fennáll a veszélye annak, hogy csodálatos és gyönyörű álmodozásban lesz majd részünk azon a napon, de a realitásokat és a kézzel fogható megoldásokat meg sem fogjuk közelíteni. Konzultáltunk is, több alkalommal, ennek kapcsán meg kell említenem, hogy az izlandi Tanja mellett ő lett a második ember ittlétem alatt, aki interjút készített velem és nagyon eltalált egy-két kérdéssel, amit külön köszönök (erről később). Élveztem a vele való munkát, mert nagyon figyelmes, valóban appreciative (bocs, erre nincs jó magyar szó), nyitott és befogadó.

Aztán eljövel a nap, lezajlék a folyamat és veszíté el a mi Benjaminunk a fonalat körülbelül a találkozó kétharmadánál. Ami most nem baj, egyrészt mert eléggé intelligens, kicsi és autonóm csoport voltunk, úgyhogy tudtuk úgy alakítani a saját munkánkat, hogy a lehető leghasznosabb legyen. Addig ő fényképezett. Másrészt azért sem baj, mert ez neki a vizsgamunkája, és sokat fog tanulni belőle, és pontosan ott tart az egész folyamatfacilitálással, ahol ennyi idősen, ennyi tapasztalattal tartania lehet. És erre olyan jó volt egy tükröt látni, kezdő önmagamat, aki egymás után felsorakoztatott módszerekre és gyakorlatokra tudja csak jól felépíteni a nap menetét, és amikor valami nem várt helyzet áll fel a csoportban, akkor is egy újabb módszert próbál alkalmazni. Akinek a legnagyobb félelme, hogy elveszíti a kontrollt a folyamat felett, és ha ez megtörténik, csak nagyon nehezen tud a csoport iránti bizalmára hagyatkozni. Aki nagyon küzd azzal, hogy megtalálja a megfelelő kérdéseket a feldolgozókörök második szintjén (tudjátok, amikor ül a csoport a témák szerint rendezett post-itek fölött és az istennek se látod meg, hogy hol lehet itt a nagy, mindeneket átfordító összefüggés, aztán lövöldözöl néhány kérdést, rendszerint mellé, aztán ők nem értik és beáll a legkevésbé sem kreatív csönd).



Arról, hogy milyen a norvég csoportmunka-kultúra, csak óvatosan mernék ez után az öt másik emberrel eltöltött fél nap után nyilatkozni. Tapasztaltam egy sokkal erősebb analitikus gondolkodást, és egy erősebb keretezettségre való igényt, mint az otthoni csoportokban. Egy kicsivel nagyobb jólneveltséget, erősebb mintakövetést és azt a mindenek felett (alatt? mögött?) álló egalitariánus attitűdöt, ami a norvég társadalom egyik legerősebb jellemzője (és amiről nem tudom már megállapítani, hogy valóban jelen volt-e vagy csak amióta ezt egy nemrégen készített, társadalmi perspektívákról szóló interjú beültette a fejembe, már mindenhova odalátom). 

Mindenesetre született néhány használható ötlet, és ahogy ez odahaza is lenni szokott, elmondhatjuk, hogy csak akkor volt értelme a napnak, ha le fogunk tudni ülni hamarosan és folytatni néhány lépéssel a konkrétumok felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése