A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fesztivál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fesztivál. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 15., vasárnap

Julemarked


 Elérkezett ide is a karácsonyivásár-szezon.
Az egyik bryggeni faházban, mondhatni a HUB szomszédságában, ahol eleve múzeum van, tartották az e hétvégi dizájn- és kézművestermék karácsonyi vásárt.

Már pénteken kedves, szívecskés nyalóka alakú fatáblákat helyeztek el a környékbeli útjelzőtáblák mellé, gondoltam is, hogy ez biztos valamilyen közlekedés-szelídítő gerillaakció (Közeleg a szeretet ünnepje, fékezzen szeretetel, ha gyalogost lát! Vagy valami ilyesmi). Aztán később kikerültek a feliratok is.

Gondosan kiválasztottam azt az időt, amikor a legnagyobb tömeg várható (szombat 11 és 12 között), hogy gyakorolhassam az olyan régen megélt tömegnyomor élményét, és felkerestem a fent nevezett intézményt.

Sok szép kézműves temék, süti, fagyi, kávé, leves. És a kézműves, illetve dizájntermékek klasszikus portfóliója az ezüst ékszertől a festett szoknyán át a horgolt almamelegítőig. Cuki. Mindenhol minden cuki. Nekem egyedül a bergeni black metal dizájner terméke, a fatemplom alakú gyertya szúrt szemet, Krisztus születésének ünnepére készülődvén, de bizonyára a szervezőknek előbbre volt a prioritáslistáján a helyi dizájnerek propagálása, mint az ünnep spirituális lényege. Sebaj.

A sok szépség és a velük ismerkedő tömeg láttán még inkább erős lett a késztetésem arra, hogy a helyi és/vagy kézműves, egyedi és/vagy dizájn termékek értékét éljem, hangsúlyozzam, terjesszem, támogassam. És - noha Bé biztos mondaná, hogy a helyi termék fenntarthatóság szempontból mindig az é a helyé, ahol épp vagyunk  - bennem még inkább a hazai-helyi termék iránti vonzódás erősödött.
Hiszen a képlet alapvetően ugyanaz. Lekvár, szoknya, fülbevaló. Ez kell az olyan biocsajoknak, mint én. Mondja a szarkaszikus énem.

Az év innovációja díjat tőlem az az alkotó kapta, aki törött porcelándarabokból készít ékszereket (próbáljátok csak ki, milyen gyönyörűen mutat egy régi teáscsésze letört füle ezüst láncra lógatva).

Egyébként pedig, harmadik advent-vasárnap, az öröm vasárnapja. Pulcsiban hegymászós idő, köszönjük, élet!



2013. szeptember 10., kedd

Gasztrofeszt

A hétvége végleg bebizonyította, hogy egyrészt univerzumunk a naaagy gasztrofesztiválok korát éli, másrészt pedig azt, hogy ezek márpedig mindenhol egyformák. Azt is mondhatnánk, hogy sör-sajt-kolbász-palacsinta- és lekvárfesztivál, vagy ezek valamely keveréke.
A munkából fakadó kötelezettségeim, valamint a nagy tömeg miatt sem sok időm, sem sok türelmem nem volt a helyitermék-biogasztro-fesztiválban sétálgatni, de az alábbi megállapítások azért megfogalmazódtak, amelyeket a világ bármely pontján megrendezhető hasonló edemények vezérfonalaként ajánlok szeretettel:

No1. A kenyérlángos egy világszinten univerzális képződmény. Hála Istennek. Ha honvágyam lett volna, bedobhattam volna egyet itt is, azzal a különbséggel, hogy itt VikingPizza elnevezéssel futott (bármi, amit helyi specialitásként kívántak aposztrofálni, az a viking- előtagot kapta), és volt céklás verzió is, amit, be kell vallani, még sehol máshol nem láttam. De az most már biztos, hogy Jézus az utolsó vacsorán ennek az éteknek az ősi változatával kínálta az apostolokat.

No2. Palacsintának lenni kell. A gofritól a tarkedliig bármilyen verzióban (utóbbinak a neve kis hazánkban szintén sokféle változatban él, én most egyet sem tudok ezen kívül, de aki tudja, kommentelje be).

No3. A sajt is kötelező. Nagy, öreg, kicsi és friss, fűszeres és natúr verzióban, lehetőleg kóstoltatással egybekötve.

No4. A lekvár elképesztően nagy érték. Bármilyen változatban, összetételben, csomagolásban, fűszerezéssel eladható. Ha majd nagyon ráérek, én is lekvárokkal fogok foglalkozni.

No5. A helyi termék divatos, legyen szó helyben termelt gyümölcstől kezdve a viking-pestón át a biokolbászig. Fesztivál keretben legalább nyolcszoros áron eladható (ehhez csak annyit, hogy látva és kóstolva azokat az almákat és ringlószilvákat, amelyek helyi termékként elképesztő áron eladásra kerültek itt, összeszorult szívvel emlékeztem a nagymama kertjében kihalt ringlófára, amiről gyerekkoromban végtelensok szilvát ettem nyaranta, meg azokról a nyári almákról, amelyeket a szomszéd Keresztannya (nem volt a keresztanyánk, de valamiért mindenki így hívta) kertjéből kaptunk kilószámra és NEM ettük meg, mert savanyú volt – ezeknek hihetetlenül megnőtt az értéke egy kóstolásnyi idő alatt.




Bónusz, ami helyi különlegesség:

Ha egy olyan országban rendezel sörfesztivált, ahol egyébként nem olcsó az alkohol és az emberek ritkán isznak, de akkor berúgnak csúnyán, akkor tervezd úgy, hogy 8-kor záróra, és így a 6 óra körül kezdődő kedvesen részeg fázisban indulnak még haza az emberek. Ez egy nagyon okos fogás szerintem.

Bónusz2, ami talán nyugat-, talán nagyváros-specifikus:

A gyerekeknek szánt élmény-fejőgép trendi. Erről nem bocsátkoznék hosszas elemzésbe, beszéljenek inkább a képek.