VéletlenMagyar

"A blogot továbbra is nyomjad, mert imádjuk" - nyilatkozta tegnap egyik kedves olvasóm.

Úgyhogy, addig is, amíg az Izland-játék (és az ehhez kapcsolódó hírzárlat) zajlik, és magam is rendezgetem az ottani élményeimet, következzék egy aprókedves színesség egy újabb véletlen magyar találkozásról.

Izlandról hazatérve, a reptéri buszon ücsörögve, először is az okozta a legnagyobb meglepetés, hogy

1. Bergenben vannak fák.

2. Gyönyörűek és színesek.

Nem mintha ezt eddig nem vettem volna észre, de az izlandi tájképből annyira hiányoztak ezek (mert ott csak a rengeteg vulkáni kőzet van meg egy-két kisebb bozót), hogy "hazatérve" egészen ujjongásig megtelített az egyébként jól ismert erdők látványa.

 

Le is szálltam a buszról kicsit hamarabb, hogy kóvályogjak egyet a kedvenc városközponti részeken, útba ejtve az egyik szupermarketet is (mert érthető módon nem volt otthon kaja).

Állok merengve, kicsit fáradtan a joghurtos hűtő előtt, mire hallom háturól, hogy "jó, így már elég lesz". Összetéveszthetetlen magyarsággal. Túlverekedtem a dulpa-kultúrsokkon, folytattam a vásárlást, mondván, hogy igen, Bergen, amúgy is tele van magyarokkal (legutóbb az étteremben a pincér is magyarul szolgált ki minket).

Tovább folytatva a vásárlást állom a szerelősrác tetőtől-talpig végignéző tekintetét (ezzel a jelenettel akár a balkánon is lehetnénk), majd kicsit később úgy alakul, hogy akkor kell épp kivennem a hűtőből valamit, amikor ő áll fent a létrán és fúr, a másik meg alul biztosítja. Kicsit várok, megpróbálom kinyitni az ajtót, látom, hogy beakad a létrába, erre ők sürgetetten igyekszenek arrébb menni.

Szólok, hogy nem gond, meg tudom várni.

Erre meglepődnek.

Áthelyezik a létrát.

Megköszönöm

Mondják, hogy szívesen.

Aztán egy akkora mosoly ragyogja be a létra tetejéről a teret, hogy a mellettünk lévő fagyasztott halak mind kiolvadnak.

Szeretem. Ezt szeretem. Amikor nem nyálaskodunk, nem udvariaskodunk, nem kérdezünk olyasmit, ami nem érdekel. Csak észrevesszük egymást, azon a nyelven kommunikálunk, ami a közös, és aztán folytatjuk tovább az ezzel megszépült napunkat.