Izland személyes 1.

A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy eljutok egyszer ide. Nem is szerepelt a kívánságlistámon soha, hiszen mindenki úgy tudja, hogy itt hideg van. Nos a hideg, csak az egyik fele. Forróság is van. Áramlik a föld alól, gőzölög a hegyből, morajlik a vulkán belsejében, és átjárja a szobát.

Az első ránézés a Reykjavík 101. Melankolikus, édesen reménytelen, egyszerre szenvtelen és forró, de mindenekfelett lassú világ. Az első élőben találkozás, hogy a föld tényleg gőzölög, az óceán itteni látványa semmi máshoz nem hasonlítható, hogy a város csúnyácska, a víz gyógyvíz-szagú, a távolságok nagyok.

Járva-kelve pár napot, találkozva emberekkel, megkóstolva a báránylevest és tudva, hogy a sörösüveget a bárban magadnak nyitod ki. Hallva mindenkitől, hogy az izlandiak zárkózottak (nem válaszolnak e-mailre, nem hívnak meg az otthonukba és nem igazán törődnek az olyan trendi témákkal, mint egészséges étkezés, helyi termék vagy társadalmi felelősségvállalás) és megtapasztalva, hogy a városban nem lehet elveszni, csak rossz buszra szállni, leginkább azt érzed, hogy tudnál élni itt. Hogy minden szippantással a levegőbe átjár, hogy olyan szomorúan szép itt minden, olyan lepukkant-de-élhető, kopár, de gyönyörű, hogy velük akarsz maradni, ezt a sorsot élnéd tovább, mert a mélyből azt érzed, hogy ez a tiéd is, és nem sok minden változna, csak kisebb lenne a világ még egy kicsivel. Ha itt folytatnád. Talán nem is hiányoznál onnan. Ha csak egy néhány évre. Nem örökre, nem menekülésből, nem sikersztori-gyártási célzattal. Hanem inkább csak ebből a megmagyarázhatatlan empátiából a nagy távolságok és a lassúság iránt.

 

 

 

Izland tanít várni. Éjszaka közepén a sarki fényt, idegen emberekkel (akiktől néhány óra bolyongás meg fagyoskodás után jajde lenne kedved megkérdezni, hogy hogy vannak az életükben a bizalommal). Gejzíreket körbeállva a kitörést (szédületesen komikus mellékízzel, ahogy körbenézve látod azt a rengeteg turistát, ahogy mindenféle kütyüikkel lesben állnak. Hogy elkapják a legjobb pillanatot.). Vulkán tövében a benzinkútnál a taxit. Kompot, buszt, repülőt. Az élet értelmét.

Mások a fények. Reggel tízkor végtelen hosszú az árnyék. Telítettebbek a színek és ridegebbek a szürkék. Az ételek sűrűek. A nők ír, a férfiak viking származásúak. Erős akarat, folyamatos harc a múlt. És naná, hogy ők fedezték fel elsőként Amerikát. Bálnát csak tudományos céllal ölünk – mondják, de ami a tudományos cél után megmarad, az megy az éttermekbe, kinedobjukmár. A föld új, még minden mozog, a homok a tengerparton koromfekete. Nincsenek fák, csak bozótok. És vulkáni kőzet mindenütt. Mit kell csinálni, ha elvesztél egy izlandi erdőben? Lábra állni.

Az arcok, az arcokban el lehet veszni. Kedvesvörös, szakállas-szemüveges, hippis. Kíméletlen tűsarkús miniszoknyás viking-végzetasszonyos. Fejér hajú, fehér arcú, öregemberes. Az öltözködésben bármit bármivel. És bármit, zokni nélkül. Szívják az orrukat, mint a skandinávok, a mi kultúrkörünk számára elviselhetetlen mértékig.

A buszsofőrök lengyelek, mint másutt Európában. Lehet kártyával fizetni, adót visszaigényelni, ételt, bármilyen ország konyhájából, becsomagoltatni. Hajléktalanok és kéregetők vannak. A szülési szabadság fele-fele, a nyugdíjkorhatárt nem kérdeztem.

Van üvegház kísérleti jelleggel, éjszaka is világítanak és akkor aranyban úszik az egész. Termesztenek banánt, epret, paradicsomot. Jobb azt nem kóstolni. Van lávaköves ékszerszuvenír, földrengés-szimulátor és fallosz-múzeum. A világ első nyíltan leszbikus miniszterelnöke izlandi volt, és Reykjavík jelenlegi polgármestere egy standup-komedista.

Egyébként meg hallgassatok Sigur Róst.