TEDx

Amióta találkoztam vele, teljes lelkemmel szeretem az egész TED - gondolatkört, tulajdonképpen ezt a módot látom alkalmasnak arra, hogy a "maivilág" tempójában juttasson el tudományos felfedezéseket, és izgalmasan új megközelítéseket a széles köztudatba. Nem csak agytól agyig, hanem akár szívtől szívig is.

Használom oktatásban, saját tanulásomban, tréningeken.

 

És nagyon hasznosnak, szemléletformálónak tartom azt az előadásmódot is, ahogy a TED-előadók bemutatják a saját felfedezéseiket, elméleteiket, szenvedélyüket, üzenetüket. Azt gondolom, hogy felkészülni egy ilyen elkőadásra nem kis önismereti "séta" is, hiszen meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy a te üzeneted miért olyan TÉNYEG NAGYON FONTOS a világnak, mit változtat a világ menetén.

 

És mindig is nagy vágyam volt, hogy eljussak egy konferenciára - bár Magyarországon lett is volna lehetőségem, de valahogy az élet máshogy alakult.

Most viszont, ezüsttálcán jött az új esély a szombati TEDx Bergen konferenciával, nem is gondoltam volna, hogy még a majdnem-elfelejtett szakmai álmaim is megvalósulnak majd ez alatt a négy hónap alatt.

 

Bergen egy nem-olyan-nagy-város, ezért aztán az elmúlt egy hétben az lehetett az érzése az embernek, hogy MINDENKI a TED körül zsong, örül, jegyet vásárol, hitetlenkedik, stb. Mintha az olimpiára készülnénk. Jó volt ezzel lépten-nyomon találkozni. És benne lenni is. Sok fiatal, lelkes, alázatos szervező, ügyes moderátor, akivel utána a kicsi-világnak, és az új egyetemi ismeretségeknek köszönhetően, a háttérben, öltöny nélkül, fáradtan hazabaktatva is össze lehet futni.

 

 

 

Maga a konferencia tartalmilag sokféle érzést hozott:

• hogy mára már mindenki arról beszél, hogy az oktatási rendszerben RADIKÁLIS változások szükségesek, s néhányan már ki is találtak ezt-azt, ami részben hoz megoldásokat
• hogy a világ többi része is arról beszél, amiről mi (értve ez alatt a saját szakmai köreimet) már évek óta beszélünk
• hogy alternatív iskolákórl beszélni (Waldorf, Montessori, Summerhill) még mindig (!) újdonság
• hogy lassan már kezd közhellyé válni a "találd meg a szenvedélyed és boldog leszel!" üzenet, de még mindig hat
• hogy "a pénz ott van mindenhol, csak meg kell találni a hozzá vezető utat" - üzenet is kezd közhellyé válni.

Ami nekem újdonság volt, hogy a google már teszteli az ön-vezető autóját (ahol Öbn csak utas, a kocsi vezet), és egy kedves reklámfilmmel promózzák (slusszpoén a végén).

 

 

 

 

Emellett:

• jó úgy itt lenni, hogy 1 hónap után már összefutok ismerősökkel véletlenül is
• a TEDx konferencia műfaja, stílusa továbbra is szerethető
• beszélgetni jó.

 

Off

Megnéztem kicsit a blog statisztikáját, hogy kiderüljön, érdemes-e írnom.
És honnan olvasnak a letöbben? Indonéziából.
Komolyan. KI AZ?
fel akarnak várásolni?

válaszokat magánban, kommentben, brainstorming-stílusban
várom.

Nyelvek

Már egy ideje figyelem, ahogy az inkább-nyugdíjhoz-közeli korú, kicsit szorongós, amerikai származású (romantikus módon Norvégiába házasodott) háziasszonyunk, aki önkéntesként kezdte karrierjét, de ma már főállásban dolgozik itt, kifejezi a norvég honfitársaknak és látogatóknak, hogy nem beszéli a nyelvüket.

„Jeg snakker ikke norsk” – mondja, ami annyit jelent, hogy nem beszélek Norvégul. Erre legtöbbször azt a kedves választ kapja, rövid csend után, hogy dehogynem, ezt a mondatot is milyen tökéletesen mondtad.

A téma, ami igazán foglalkoztat ennek kapcsán, az a pillanatnyi csendben rejtezik.

Mielőtt még beszélgettem volna vele erről, az érkezésem utáni pár napban én magam gondolkodás és felkészülés nélkül, leginkább ösztönből, az „English, please!” – mondattal kezeltem ugyanezt a problémát.

Aztán amikor kicsit átgondoltam, rájöttem, hogy a különbség a kettő között annyi, hogy az ő verziója arról beszél, hogy mit nem csinál, az enyém meg arról, hogy mit szeretnék kérni ahhoz, hogy értsük egymást. Abba most nem mennék bele, hogy az egyik alá-fölérendelődést közvetít, a másik meg partnerséget, inkább a hatékonyság oldalról közelítem meg: az én verzióm után nincsen bizonytalan csönd, mivel itt mindenki beszél angolul, ezért azonnal átváltanak.

Aztán, miután ezen elkezdem elmélkedni és figyelni magam, és beindult bennem némi önvád, hogy ejnye-bejnye miért is nem akarok legalább egy mondatot megtanulni az ő nyelvükön, amikor az ő országukban élek (erről még később), szintén tudattalanul átváltottam a „Sorry, I speak only English” – verzióra, ami szintén eléri a kellő eredményt, kis udvariaskodással körítve. Addig csináltam ezt, míg egyszer egy nagyobb társaságban G, a litván származású önkéntesünk (róla szintén később) mások előtt könnyed stílusban rám pirított, hogy dehogy only, hiszen tudok még magyarul és szlovákul, értem a csehet meg kicsit spanyolul is, akkor mit mondom, hogy only. Igaza van ugyebár.

Úgyhogy mostantól vissza is váltok az eredeti és ösztönös English, please! -re. Hiszen, mint ezt korábban is tudtam, az emberek legnagyobb részének nem jelent gondot átváltani. És bár látom, hogy más ösztöndíjasok mennyire igyekeznek elsajátítani a nyelvet, nekem a kezdetek óta az van berögzülve a fejemben, hogy itt teljes mértékben el tudok boldogulni az angollal, és négy hónap alatt különben is csak akkor tudnék látványos eredményeket elérni, ha nagyon a nyelvtanulásra lennék fókuszálva. És – sajnos, vagy nem sajnos – nem erre vagyok.

Hajók

Fontos nekem a víz. Hogy a helyen, ahol élek, legyen valami élő víz. Leginkább folyó. Vagy tenger. Vagy tó. Ebben a sorrendben. Ha egy új városba keveredek, az első, amit keres magától is a tekintetem: hol folyik itt a folyó.

Komárom-Budapestiként távoli balatoni rokonsággal, ezen semmi meglepő nincs. Mint ahogy azon sincs, hogy odavagyok a hajókért. Komáromiként, két „hajógyári” szülővel, az ereimben csörgedezik ez. Egészen korai emlékeim vannak arról, ahogy édesapám meséli, hogyan helyezik egy hatalmas sín-szerkezeten vízre a frissen elkészült hajókat, és ma is valami vallásos áhítat fog el, ha arrafelé járok. Egészen lenyűgöző, azok az óriási szerkezetek, gyönyörű színek, a víz meg a szél ősereje, odavagyok ezekért. Eddigi legnagyobb élményem hajógyár ügyben Göteborg volt, ahol szintén Európa valahányadik legnagyobb hajógyárát volt szerencsém látni nem túl messziről. Vérpezsdítő érzés, mások szerint enyhén perverz öröm.

És itt, most, minden reggel, amikor befelé vezet a munkahelyre az utam, amelyet egyik oldaláról az erdő, másik oldaláról a kikötő övez, minden reggel örömünnepben, isteni képeslapban, kedves meglepetésben lehet részem, amikor az út egy bizonyos pontján először bukkan fel az a hajó, ami aznap reggel épp kikötött. Óriási luxushajók, elképesztő haditengerészeti vitorlások, minden van. És szeretem ezt a játékot: találgatni, vajon ma ki és honnan érkezett.

Amikor a Statsraad Lehmkuhl jött, azt reggel még csak távolból láttam, aztán itt volt egész hétvégén. Aztán másnap arra sétáltam a kikötőben, közelről nézve alig tudtam elszakadni tőle. A világ egyik legnagyobb vitorlása, rengeteg árboccal, rejtélyesen húzódó kötelekkel, gyönyörűszép formákkal. Lélegzetelállító.

Ne használj SWOT-ot!

Ma, meg még néhány napon át a Business Bootcamp elnevezésű rendezvény-tréning-ws résztvevőit látjuk vendégül a házban. Szimpatikusak, lelkesek, etetjük őket a helyi Bastantból (a helyi Leves) hozott finom ebéddel, satöbbi.

Mivel az esemény norvégul zajlik, ismét csak néhány dolgot kapok el,
de a mai nap mondása a következő:

- Van itt még valaki közöttetek, aki SWOT analízist használ az üzleti tervezésben?
- (kezek a magasba)
- akkor HAGYJÁTOK ABBA!

Hogy miért? Azért, mert vannak sokkal dinamikusabb, gyorsabb, a világ menetéhez gördülékenyebben igazodó üzleti tervezési eszközök.
És ugyanezen okból kifolyólag nem érdemes hozzú távú üzleti terveket sem írni. Mert évekig írod, és mire elkészülsz vele, megváltozik a világ, aztán kezdheted az egészet elölről.

Aztán a nap többi részét ilyen-olyan lean módszerek tanulmányozásával töltik.

Bergen Brainstorm

Egy egyetemistáknak szóló, fenti címen zajló rendezvényen vettem részt múlt hét pénteken (!) este (!).

Összejönnek a kis egyetemisták, tartanak egy rövid szessönt az innovációról, aztán egy másikat az agyunk bekapcsolásáról, aztán csoportokra oszlanak és uccu neki a kreatív problémamegoldásnak, az olyasmi kérdésekre, mintpéldául mit csináljunk itt Bergenben ezzel a rengeteg esővel, valami olyat, ami üzleti és társadalmi hasznot is hoz.

Örömteli volt látni, hogy eközött a rendezvény között és a hazai, hasonló kaliberű, egyetemi szervezésű rendezvények között nincsen fényévnyi különbség.

Lelkesek, egyetemisták, bakiznak, komolykodnak, vicceskednek, krétával írnak a táblára, tükörként használják az iphone-jukat, lelkesednek, ismerkednek, kreatívkodnak.

És kicsit kiábrándító volt azt látni, hogy (az egyébként szintén egyetemista) szerveztők SWOT meg PESTEL analízist tanítanak a résztvevőknek a kreatív folyamataikat segítendő.

Madárkák

Először örültem, mert azt hittem, hogy Bergenben nincsenek galambok.
De aztán láttam, hogy csak el vannak kerítve.